Politikusok és szakértők szerint is kacsa a terrorfenyegetettség
Kétségessé vált a napokban napvilágot látott hírek valóságtartalma, miszerint bűnözői csoportok robbantásos merényletekre készülnének a kampányfinis rendezvényein. Tegnapi nyilatkozatához képest Gyurcsány Ferenc is pontosított: ma már nem a választási nagygyűlések fenyegetettségét emlegette.
Dátum: 2006-03-29 19:49:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=53741
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 23:30:31.131106, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A szakértők és pozsonyi politikusok szerint elképzelhetetlen, hogy ok nélkül szivárgott volna ki egy olyan titkos információ, amely kizárólag két titkosszolgálat közötti belső szakmai csatornákon folyik.
A magyar miniszterelnök tájékoztatása szerint - a tegnapi nyilatkozatával ellentétben - nemcsak a választási nagygyűlésekre vonatkoznak a robbantásos fenyegetések, hanem a kampányidőszak minden eseményére.
A kormányfő az Országos Rendőr-főkapitányság parancsnoki értekezletét követően mondta ezt, és arra buzdított mindenkit, hogy vegyen részt a pártok eseményein. Ma már megszólalt az ügyben illetékes Tóth András polgári tikosszolgálatokért felelős politikai államtitkár is, és elmondta: a bűnözők megbízásra készülnek merényleteket végrehajtani hazánkban. Az államtitkár arról tájékoztatta az ország polgárait, hogy a rendvédelmi szervek név szerint, beazonosíthatóan ismerik a bűnözői csoport tagjait.
Püski László nemzetbiztonsági szakértő lapunknak úgy nyilatkozott, ilyenfajta fenyegetettség esetén nem tartja jó megoldásnak az események és információk kiszivárogtatását, illetve ilyen mértékű nyilvánosságra hozását, hiszen ez minden bizonnyal nehezíti a védelemben dolgozók munkáját. A szakértő "tipikus magyarországi jelenségnek" nevezte, hogy ezek az információk napvilágra kerültek; ez rendkívül nagy kárt okozhat, amennyiben valós fenyegetettségről van szól. Lehet, persze, zavarkeltés is a célja az ilyen híreknek, mindenesetre a féligazságok közzététele csak arra jó, hogy félelmet keltsen az emberekben - mondta lapunknak Püski. Az ő véleménye az, hogy hagyni kell a védelmi szolgálatokat dolgozni, és majd ha úgy ítélik meg, hogy nyilvánosságra kell hozni valamit, akkor meg is teszik.
Csáky Pál szlovákiai miniszterelnök-helyettes a Hídlapnak úgy nyilatkozott: nem világos számára, hogy a robbantással kapcsolatos hír milyen célokat szolgálhat. Normális körülmények között ugyanis a titkosszolgálatok belső csatornáikon keresztül értesítik egymást, most azonban az információk nyilvánosságra kerültek. A miniszterelnök-helyettes szerint a mostani információ közlésének lehetnek prevenciós, megelőzést szolgáló céljai, egyfajta üzenet a bűnözőknek. "Abban az esetben viszont, ha pusztán a pánikkeltés érdekében jelentették volna be a titkos információkat, vagyis hogy elriasszák az embereket a hét végi budapesti választási rendezvényekről, úgy ezt a módszert nagyon elítélendőnek tartanám! - mondta lapunknak Csáky Pál, hozzátéve és remélem, hogy nem ilyen szándék áll az egész ügy mögött".
Duray Miklós, az MKP ügyvezető alelnöke már sokkal keményebben fogalmazott a Hídlapnak tett nyilatkozatában, hírügynökségi kacsának nevezte a fenyegetettséget. Véleménye szerint az is elképzelhető, hogy a magyar kormány áll az ügy hátterében, és olyan politikai fondorlatról van szó, amely a Közel-Kelet felé viszi a magyar politikai morált. Az alelnök véleménye szerint a motiváció politikai jellegű, akárki is mozgatja a szálakat: a hét végi nagygyűlések megzavarása, feloszlatása a cél. Duray Miklós lapunknak megfogalmazta azt a dillemáját is, miszerint ha a magyar rendvédelmi szervek ismerik a merényletre készülők kilétét, úgy miért jelentenek még mindig veszélyt.
Abban az esetben, ha a rendőrség birtokába bűncselekmények tervéről információk kerülnek, jogköre lesz az adott helyszínen nagy létszámban megjelenni, és akár fel is oszlatni egy rendezvényt, Így jogosan vehetik videóra a helyszínen tartózkodókat is, bár azt nem tudni, hogy ezek a felvételek a merényletek elmaradása után hova kerülnek.
Kövér László, a parlamenti Nemzetbizonsági bizottság elnöke péntek délelőttre hívta össze a testületet, hogy pontos tájékoztatatást kapjon a bizottság minden tagja az eseménykről. A politikus lapunknak úgy nyilatkozott, hogy az ülésre elvárja Juhász Ferenc honvédelmi minisztert is, arra kérve őr, hogy adjon pontos információkat a tervezett merényletekre vonatkozóan.
A Belügyminisztérium szigorúbb ellenőrzést rendelt el a magyar határokon az események miatt - tájékoztatta lapunkat kovács Iván, a Határőrség szóvivője. A határon dolgozók mindent megtesznek azért, hogy a rendelkezések ne befolyásolják a határforgalmat, és a bevezetett intézkedések miatt ne kelljen tovább várakozni.
Forrás: Hídlap