Megcsinálták: Nem lesz bolondok napja
Kedves Főszerkesztő Kollégák! Kérlek benneteket, hogy az idei április 1-jei műsorokban ne hangozzon el "a bolondok napja" kifejezés - fordult körlevélben a szerkesztőségekhez a Magyar Televízió (MTV) intendatúrája.
Dátum: 2006-03-30 08:03:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=53762
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 23:30:37.747841, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Kedves Főszerkesztő Kollégák! Kérlek benneteket, hogy az idei április 1-jei műsorokban ne hangozzon el "a bolondok napja" kifejezés - fordult körlevélben a szerkesztőségekhez a Magyar Televízió (MTV) intendatúrája.
Egyes, a Magyar Nemzetnek név nélkül nyilatkozó szerkesztők úgy tudják, a "bolondok napja" kifejezés azért kerülendő április 1-jén, mert az MSZP - Andrássy úti nagygyűlése miatt - ezt kérte az MTV-től.
Nyakó István, a szocialisták szóvivője, miután az értesülés valóságtartalmáról megkérdeztük, csak annyit mondott: "Köszönöm szépen, hogy hívott"; ezután letette a telefont. A televízió szóvivőjének nyilatkozatából ugyanakkor világosan kitűnik: politikai okokból kerülendő a kifejezés. Holub Katalin lapunknak elmondta: "Természetes, hogy egy köztelevízió a választások előtt nyolc nappal nem fog bolondok napját emlegetni egy kampányeseményekkel teli hét végén."
Forrás: Magyar Nemzet, 2006. március 30.