Az egyház megszólalhat közéleti kérdésekben is
A miniszterelnök folyamatosan kétségbe vonja az egyháznak azt a jogát, hogy közéleti kérdésekben megszólaljon - mondta Semjén Zsolt, a Kereszténydemokrata Néppárt (KDNP) elnöke a Magyar Televízió Nap-kelte című műsorában csütörtökön.
Dátum: 2006-03-30 08:10:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=53763
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 23:30:38.039845, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A KDNP elnöke kiemelte: a vallás egyfelől személyes ügy, mivel az az egyes emberek döntése, hogy vallásosak, nem vallásosak, melyik valláshoz tartoznak, járnak-e templomba, vagy nem. Annyiban viszont van közügyi jellege, amennyiben az egyház intézményrendszereket - iskolákat, szociális otthonokat, kórházakat - tart fenn. Ezeknek a működtetése már közügy - jelentette ki, hozzátéve: az is közügy, hogy az egyháznak mint jogi személynek joga van közéleti kérdésekben is megnyilvánulni.
Elmondta, "ügyeletes aláírók" egy csoportja újra aláírást gyűjt ellene, amiben szerinte az a furcsa, hogy nem ellene gyűjtik valójában, hanem Mindszenty bíboros ellen. Kiemelte, az általa elmondott idézet Mindszenty bíborostól való. Hozzátette: az idézet arról szól, hogy a diktatúráknak, legyenek azok jobboldaliak vagy baloldaliak, az a jellegzetességük, hogy a civil társadalom szerveződéseit és intézményrendszereit verik szét, elsősorban az egyházét. Kétségbe vonják, hogy közfeladatokat láthat el, kétségbe vonják a keresztények közéleti szerepvállalásának jogosságát - tette hozzá.
Mint hangsúlyozta, kijelentésének aktualitását "egy nagyon távoli történelmi áttétellel az adja, hogy a jelenlegi kormány 200 ezer forintot vesz el minden egyházi iskolába járó diáktól, 250 ezer forintot minden idős embertől, (...) a miniszterelnök folyamatosan kétségbe vonja az egyháznak azt a jogát, hogy közéleti kérdésekben megszólaljon".
A Fidesz országos listáján negyedik helyen szereplő Semjén Zsolt a KDNP országos nagygyűlésén bírálta Gyurcsány Ferenc miniszterelnök azon kijelentését, hogy a vallás magánügy. Semjén - Mindszenty bíboros 1946-os szavait idézve - kijelentette: ahol a vallás magánügy, ott korrupcióba, bűnbe, kegyetlenségbe fordul az élet. Hozzátette: Hitlerék is magánügynek tekintették a vallást.
MTI - fidesz.hu