Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Kik segítették Gyurcsányt?

Ahhoz, hogy Gyurcsány Ferenc birtokába kerüljön a Szalay utcában található állami ingatlan, az állami szféra segítségére volt szükség. Az állami vagyont hátrányosan érintő szerződések áttanulmányozásakor az ügyészség a miniszterelnök bizalmasaira bukkant.


Dátum: 2006-03-30 09:03:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=53771
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 23:30:40.370991, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Az ügyészség a hétfőn ismertetett határozatában külön kiemeli, hogy személyi összefonódásokon alapuló érdekközösséget tapasztalt a Szalay utcai ingatlan privatizációjánál. Megállapították, hogy az állami tulajdonú Közlönykiadó és a Gyurcsány Ferenc tulajdonolta Altus Rt. valójában egy ajándékozási szerződést kötött, bérleti szerződésnek színlelve. A megállapodás szerint ugyanis ingyen került a Gyurcsány-cég tulajdonába az a több tízmillió forint értékű beruházás, amelyet a Közlönykiadó bérlőként végzett el a Képviselői Klubban.

A szerződést, nagy értéke miatt, jóvá kellett hagynia a Közlönykiadót alapító Miniszterelnöki Hivatalnak. Ez a jogkör a tárca akkori közigazgatási államtitkárát, Kiss Elemért illette meg, aki korábban az Altus Rt. felügyelőbizottsági tagja, illetve ügyvédje volt.

Kiss Elemér, a távozó miniszter

Kiss Elemér nemcsak az első MSZP-SZDSZ-kormányban, hanem a másodikban, a Medgyessy-kabinetben is kormányzati pozíciót töltött be. Ő volt az első miniszter, akinek távoznia kellett, miután kiderült, hogy a résztulajdonában álló ügyvédi iroda több állami megrendelést is kapott minisztersége alatt. Medgyessy Péter miniszterelnök a szerződéseket jogszerűnek minősítette, ám erkölcsileg elfogadhatatlannak tartotta őket. Ahogy közleményében fogalmazott, a politikusoknak szerinte a jog és az erkölcs közül mindig a szigorúbbhoz kell igazodniuk. A botrány után, a hasonló ügyek megelőzésére felállították a Köztársasági Etikai Tanácsot. A testület kérészéletűnek bizonyult, hiszen egy év múlva, 2004-ben megszűnt. Gyurcsány Ferenc miniszterelnökké választása után Kiss Elemér újra állami pozíciót kapott. 2005 nyara óta ő az elnöke a határon túli magyarokat támogató, egymilliárd forint alaptőkéjű Szülőföld Alapnak.

A Fidesz rendkívüli ülést kezdeményez

Az Országgyűlés Költségvetési és Pénzügyi Bizottsága rendkívüli ülésének összehívását kezdeményezi a Fidesz a Szalay utca 4. szám alatti volt állami ingatlan eladása ügyében. Szijjártó Péter, a párt képviselője közölte: a holnapi ülésen Gyurcsány Ferenc kormányfőt és Polt Péter legfőbb ügyészt is szeretnék meghallgatni. A politikus szerint a Legfőbb Ügyészség hétfői határozata kimondta, hogy egy állami cég ellenszolgáltatás nélkül gazdagította a miniszterelnök egyik cégét, így az állami vagyont jelentős kár érte. Szijjártó Péter bejelentette, a "köztársaság vagyonának védelmében" a Fidelitas április elsején békés demonstrációt tart a Szalay utcában.

A Fidelitas elnöke elmondta: "Ezen a demonstráción szeretnénk felhívni a figyelmet arra, hogy egy meglehetősen gyanús ingatlanügylet kapcsán több tízmillió forint értékű vagyonhoz jutott Gyurcsány Ferenc egyik magáncége a közvagyon kárára. Úgy tűnik tehát, hogy már tíz éve is annyira szerették a köztársaságot, hogy már akkor is a javát akarták, mi pedig szeretnénk megvédeni a köztársaság vagyonát."

hirtv.net - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek