Elloptak ötven méter vasúti kábelt
Mintegy 20-30 perc késéssel közlekednek a vonatok a Budapest-Komárom vonalon mindkét irányban, mert szerda este ismeretlen tettesek elloptak mintegy ötven méter vasúti kábelt - közölte a MÁV Kommunikációs Igazgatósága közleményben az MTI-vel.
Dátum: 2006-03-30 09:48:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=53778
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 23:30:42.449083, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A szerda este kezdődött és várhatóan egész csütörtökön át tartó fennakadások az elővárosi vonatokat is érintik - mondta Kavalecz Imre, a vasúttársaság szóvivője telefonon.
A késéseket az okozza, hogy Szárligetnél kivágták a vasúti jelző- és biztosítóberendezésből a kábeleket, így a térségben nem működik a vasúti forgalmat irányító berendezés.
A szóvivő elmondta azt is, hogy az Intercity-járatok pótdíját a késés miatt - az üzletszabályzat értelmében - a MÁV nem téríti vissza. A késésekről azonban a pályaudvarokon tájékoztatják az utasokat, és a jegyek indulás előtt visszaválthatók.
A MÁV közleménye szerint az elmúlt napokban Tatabánya környékén rendszeressé váltak a kábellopások. Március 25-én az egész nap tartó késések 56 vonatot érintettek.
MTI - fidesz.hu