Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Schröder a Gázvezeték Társaság tanácsának elnöke

Egyhangúlag elnökévé választotta Gerhard Schröder volt német kancellárt a vitatott Észak-európai Gázvezeték Társaság (NEGP) felügyelő tanácsa, amely csütörtökön az orosz állami ellenőrzésű Gazprom monopólium moszkvai székházában tartotta első ülését.


Dátum: 2006-03-30 11:07:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=53789
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 23:30:45.973642, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Az Oroszországot a Balti-tenger alatt Németországgal közvetlenül összekötő gázvezeték építésére és üzemeltetésére létrehozott orosz-német konzorcium ügyvezető igazgatójává Matthias Warnigot, a Dresdner Bank oroszországi vezetőjét nevezték ki - közölte Alekszej Miller, a Gazprom vezére a moszkvai médiával, hozzátéve: Schröder mellett a felügyelő tanácsba (részvényesi bizottságba) többek között ő maga és helyettese, Alekszandr Medvegyev, illetve a Gazprommal a NGEP-ben társult két német cég, a BASF és az E.ON színeiben a BASF-hez kötődő Wintershall és az E.ON-hoz tartozó Ruhrgas vezére került be.

A Gazprom 51, míg a BASF és az E.ON egyaránt 24,5 százalékkal részesedik a NEGP-ben, amely 2010-re tervezi az első Balti-tenger alatti csőág létesítését, majd a második ág elkészültével évi 55 milliárd köbméterre kívánja növelni a vezeték kapacitását.

Schröder évente 250 ezer eurót kap majd elnökségéért, míg a felügyelő tanács tagjai 200 ezret. Schrödert heves bírálatok érték, amiért pozíciót fogadott el egy olyan vitatott vállalkozásban, amelyért kancellársága idején latba vetette befolyását. Schröder kancellársága idején kebelbarátjává vált Vlagyimir Putyin orosz elnöknek.

Warnigot ugyancsak szoros szálak fűzik Putyinhoz: barátságuk az 1980-as évek második felére nyúlik vissza, amikor Warnig a keletnémet, Putyin pedig a szovjet biztonsági szolgálat tisztjeként dolgozott Drezdában.

Putyin egy olyan együttműködés modelljét kívánja létrehozni a NEGP körül, amelyben az európaiak részesedéshez juthatnak oroszországi lelőhelyek (a jamal-nyenyecföldi Juzsno-Russzkoje gázmező) kiaknázásában, míg a Gazprom részesedhet partnerei értékesítő üzletágaiban, eljutva az európai végfogyasztókhoz.

A Gazprom szerint az E.ON többek között magyarországi gázüzletrészeit cserélheti be a Juzsno-Russzkojéban való részesedésre, de a tárgyalások elhúzódtak.

A Balti-tenger alatti 1200 kilométeres vezeték tervét (először is kivitelezhetőségi tanulmányt kell készíteni) különösen Lengyelország ellenzi, amely jelenleg Ukrajnával osztozik az orosz gáz európai tranzitjának monopóliumán.

MTI - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek