Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Evakuálások az Elba németországi szakaszán

Fokozott készültséget rendeltek el Németország Szász-Svájc nevű üdülőterületén az elbai árvíz miatt, a készültségi fokot csütörtökön Pirna városára is kiterjesztették, s elkezdték az emberek kiköltöztetését a folyóparti negyedekből - közölték a helyi hatóságok.


Dátum: 2006-03-30 11:20:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=53791
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 23:30:46.574729, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A cseh-német határ közelében fekvő Bad Schandauban ezer embernek már szerda este el kellett hagynia házát, lakását, a legtöbben azonban nem a szükségszállásokon, hanem rokonoknál, ismerősöknél húzták meg magukat.

Schönában, közvetlenül a határon, az Elba szintje elérte a hét métert, de ez még mindig messze elmarad a 2002-es nagy elbai árvíz idején mért 12,02 métertől. A szász fővárosban, Drezdában csütörtökön reggel 6,45 méteres vízszintet mértek, a szokásos vízmagasság itt két méter. Biztató jelnek tekintik, hogy az éjszaka cseh területen nem emelkedett olyan erősen a vízszint, mint várták.

MTI - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek