Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Leszállás után darabokra tört egy líbiai repülőgép

A földet érést követően kifutott a leszállópályáról és darabokra tört a líbiai légitársaság egyik Il-62-es utasszállító repülőgépe a moszkvai Domogyedovo repülőtéren, a gép hatfős személyzetének három tagját kórházba szállították - közölték csütörtökön illetékesek az orosz fővárosban.


Dátum: 2006-03-30 11:39:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=53793
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 23:30:47.171111, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A baleset szerda éjszaka - közép-európai idő szerint éjfél előtt fél órával - történt. A Limited líbiai légitársaság tulajdonát képező repülőgép a földet érést követően mintegy 450 méterrel túlfutott a leszállópályáról és három darabra tört. A gép szerencsére nem gyulladt ki - mondták el a rendkívüli helyzetek orosz minisztériumában.

A műszaki szemlére, karbantartásra Moszkvába tartó repülőgép nem szállított utasokat, csak hatfős orosz személyzet tartózkodott a fedélzeten. A személyzet három tagját közepesen súlyos sérülésekkel azonnal kórházba szállították, a többieket a helyszínen elsősegélyben részesítették.

A repülőtér illetékesei szerint a történtek nem okoztak fennakadást a légikikötő működésében.

A szakértők csütörtökön megkezdték a baleset okainak kivizsgálását; a gép maradványainak vizsgálata mellett még keresik a fedélzeti berendezések adatait és a pilóták beszélgetéseit rögzítő feketedobozt, amelynek tartalma remélhetőleg választ ad majd kérdéseikre. Repülőtéri illetékesek mindazonáltal úgy vélik, feltehetően a fékberendezés hibája okozta a líbiai gép katasztrófáját.

MTI - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek