Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Harmadfokú készültség a Tisza kárpátaljai szakaszán

Az esőzés és a Kárpátokban olvadó hó hatására a Tisza kárpátaljai szakaszán a vízállás elérte a harmadfokú készültségi szintet - közölte a nyíregyházi Felső-Tisza-vidéki Környezetvédelmi és Vízügyi Igazgatóság vezetője csütörtökön az MTI-vel.


Dátum: 2006-03-30 12:55:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=53799
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 23:30:49.022068, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A folyó Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei szakaszán Tiszabecs és Záhony, valamint Tiszatelek és Gávavencsellő között készenléti szint feletti az árhullám, ott első fokú a készültség - mondta Bodnár Gáspár.

Az igazgató hozzátette: Záhony és Tiszatelek között péntekig éri el a víz a készültségi szintet, s a számítások szerint Vásárosnaménytól, Tiszabercelig másodfokú árvízvédelmi készenlét elrendelésére lesz szükség.

A Tisza vízgyűjtőjén az elmúlt 24 órában 10-20 milliméter eső hullott, ami gyorsította a hegyekben lévő, még 1,15 milliárd köbméternyi vizet tartalmazó hótakaró olvadását.

A Felső-Tisza vízgyűjtőjén tavaly mérték a rekord hómennyiséget, akkor 3,45 milliárd köbméter volt a hóvíz-tartalom.

Bodnár Gáspár tájékoztatása szerint árad a Szamos, a Kraszna és a Túr is. A Krasznán még az előző árhullám miatt első fokú a készültség, a Túron várhatóan még csütörtökön, a Szamoson pedig pénteken érheti el a vízszint a készültségi mértéket.

A Lónyay-főcsatornán ugyancsak első fokú a készültség, ott a Tisza visszaduzzasztó hatása miatt is szükség van fokozott őr- és figyelőszolgálatra. A főcsatorna és a Kraszna gátjainál helyenként szivárgást is észlelnek, a Tisza kisari részén pedig a sérülése után bevédett töltésrézsű állandó megfigyelése ad munkát a vízügyeseknek.

A szabolcsi belvízhelyzet is romlott a 12-26 milliméter között lehullott eső hatására, egy nap alatt ezer hektárral, 20.000-re nőtt az elöntött terület nagysága.

Felső-Szabolcsban, a Szamos-Kraszna-közben és a Beregben másodfokú, további három öblözetben első fokú a belvízvédelmi készültség.

A folyók magas vízállása miatt a zsilipeket zárták, így a gravitációs vízelvezetésre már nincs lehetőség, a védekezésben részvevő 258 vízügyi szakember szivattyúzással igyekszik vízteleníteni a földeket.

MTI - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek