Gyurcsány nem tagadja
Dátum: 2006-03-30 13:32:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=53804
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 23:30:50.588434, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
"A család ezt a villát jogszerűen megvette. Magyarországon 1948 után az államé lett majdnem minden. Így aztán a mai vagyonosok jelentős része a kommunisták által elkonfiskált javakból, a volt állami tulajdonból részesedik. Ezt a múltat nem kell megpróbálni letagadni."
Gyurcsány Ferenc a Heti Világgazdaságnak, 2006. március 30.