Kanálisba ölték a pénzt Botkáék
A Csongrád Megyei Főügyészséghez, illetve a Fővárosi Bírósághoz, mint cégbírósághoz fordul a csatornaberuházás miatt a Fidesz-KDNP egy szegedi önkormányzati képviselője és a párt Országos Választmányának egy tagja - jelentették be csütörtökön, szegedi sajtótájékoztatón.
Dátum: 2006-03-30 14:09:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=53810
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 23:30:52.379509, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Kalmár Ferenc önkormányzati képviselő szerint a - 2003-ban kezdődött, 37 millió euró összköltségű - csatornaberuházás munkálataira a "szakértelem hiányából következő minősíthetetlenül hibás és költséges munkavégzés jellemző, amelynek következményei súlyosak és belátástalanok".
A képviselő február elején a beruházással kapcsolatos szerződések nyilvánosságra hozatalát kérte a polgármestertől, valamint a kivitelező Culvert 2003 Konzorciumtól. Ismertetése szerint kérésüknek "minden jogi alapot nélkülöző indokokra hivatkozva a mai napig nem tettek eleget".
Tárkány István, a Fidesz Országos Választmányának tagja hozzátette: a törvény értelmében a törvényességi felügyeletet gyakorló szervekhez, a Csongrád Megyei Főügyészséghez, illetve a Fővárosi Bírósághoz, mint cégbírósághoz fordultak, hogy a hatóságok kötelezzék Szeged önkormányzatát - annak képviselőjét Botka László polgármestert - és a Culvert 2003 Konzorciumot, hogy a csatornázással kapcsolatos összes szerződést hozzák nyilvánosságra.
Kitért rá, hogy bár a projekt befejezési határideje 2006. szeptember 19., a beruházás készültségi foka jelenleg 50 százalékos.
MTI - fidesz.hu