XVI. Benedek a laicizmus elleni harcra kérte az Európai Néppárt vezetőit
A laicizmus - az egyház hatáskörét a vallási kérdésekre korlátozni törekvő irányzat - Európa-szerte terjedő kultúrája elleni harcra buzdította XVI. Benedek pápa csütörtökön a Vatikánban az Európai Néppárt (EPP) vezetőségét. A pápa érti a világ és Európa ügyeit, jól ismeri a magyarokat is - nyilatkozta a találkozó után Orbán Viktor.
Dátum: 2006-03-30 16:13:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=53823
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 23:30:56.459278, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A római katolikus egyházfő, aki magánkihallgatáson fogadta a néppárti politikusokat, angolul felszólalva a következőket mondta: "A keresztény örökségnek nyújtott támogatásuk jelentős mértékben hozzájárulhat egy Európában már nagyrészt elharapózott olyan kultúra vereségéhez, amely száműzi a vallási meggyőződés kifejeződését a magánszférába, az egyén érdekkörébe".
Az európai kereszténydemokrata és konzervatív pártokat tömörítő szervezet képviselői, köztük az EPP alelnöki posztját betöltő Orbán Viktor, a Fidesz - Magyar Polgári Szövetség elnöke az EPP tisztújító kongresszusára gyűltek össze Rómában. Az EPP megalapításának 30. évfordulójára időzített eseményre több mint ezer küldöttet vártak szerte Európából.
XVI. Benedek vendégei előtt felidézte az egyház három "kétségbevonhatatlan" elvét, nevezetesen "az élet megóvásának, a család megvédelmezésének" képességét, "és a szülők azon jogát, hogy felnevelhessék gyermekeiket".
Az öreg kontinensen időszerű ügyekről a római katolikus egyházfő úgy vélekedett: "Európa csak akkor lesz képes egyértelmű irányvonalat adni polgárainak és népeinek döntéseikhez, s erősíteni az azonos civilizációhoz való tartozásuk tudatát, ha visszanyúlik a keresztény gyökerekhez".
XVI. Benedek pápa burkoltan visszautasította azt az egyházzal szemben több ízben megfogalmazott vádat, miszerint beleavatkozik a politikába. "Amikor az egyház, amelynek kebelében vallási közösségek közötti nyilvános vita zajlik, fenntartásának ad hangot vagy különböző elveket emleget föl, ezzel nem a türelmetlenséget vagy a beleavatkozást testesíti meg, e fölszólalások pusztán a lelkiismeret megvilágítását szolgálják".
Orbán Viktor így nyilatkozott a pápai kihallgatás után: Április 2-án, vasárnap lesz egy éve, hogy eltávozott közülünk II. János Pál. Ő a Jóság igaz szolgája volt, többször is megadatott nekem, hogy találkozzak vele. Embersége, világos, útmutatást adó gondolatai, barátsága, amivel felém fordult, mély nyomot hagytak bennem. Most találkozhattam először Benedek pápával. Ez a beszélgetés is örök emlék marad.
A pápa érti a világ és Európa ügyeit, jól ismeri a magyarokat is. Azt mondta nekem beszélgetésünk során, hogy Európa jövője azon áll vagy bukik, hogy mennyire tudják a nemzeti kormányok politikájuk középpontjába helyezni a családok támogatását. Nekünk, magyar embereknek azt üzente: a magyarok ápolják egyetemes és nemzeti hagyományaikat, mert van mire büszkének lennünk az elmúlt ezer évből.
MTI - fidesz.hu