A Magosz sem érti Gyurcsányt
A miniszterelnök aggályosnak tartja, hogy a legnagyobb ellenzéki párt az egyik agrárérdekvédelmi szervezettel kíván megállapodni arról, hogy egy esetleges új kormányban a mezőgazdasági minisztert egy agrár-érdekképviselet fogja delegálni. A Fidesszel szövetséges Magosz viszont arra emlékeztet, hogy Németh Imre volt miniszter is egy érdekképviseletből érkezett a kormányba.
Dátum: 2006-03-30 17:29:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=53825
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 23:30:57.054493, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Budai Gyula, a Magosz elnöki főtanácsadója az MTI-nek nyilatkozva felháborodását fejezte ki a miniszterelnök kijelentései miatt, mert mint mondta, 2002-ban az MSZP Németh Imrét, a Budapesti Köztestület Agrárkamara akkori igazgatóját jelölte miniszternek, sőt Mészáros Gyula, a szervezet a főtitkára lett a közigazgatási államtitkár, a helyettes államtitkárt pedig a Mezőgazdasági Szövetkezők és Termelők Országos Szövetsége (MOSZ) javasolta.
A Magosz végig az ország nyilvánossága előtt egyeztetett a gazdákkal agrárprogramjáról, majd szövetséget kötött a Fidesszel, ezzel szemben a MSZP a MOSZ-szal "hátsó alkukat kötve" készítette el mezőgazdasági programját - tette hozzá Budai Gyula. Megjegyezte: a miniszterelnök most azokért a gazdákért aggódik, akikre az agrárdemonstráció során "három perce sem volt".
MTI - fidesz.hu