Áder János: riasztóak a munkanélküliségi adatok
Riasztóak a munkanélküliségi adatok: a Központi Statisztikai Hivatal legfrissebb jelentése szerinti 7,8 százalékos mutató a hét évvel ezelőtti szintnek felel meg - mondta Áder János, a Fidesz parlamenti frakcióvezetője csütörtökön Kemecsén, sajtótájékoztatón.
Dátum: 2006-03-30 19:26:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=53834
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 23:30:59.757894, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A 2002-es kormányváltás idején 5,7 százalékos volt a ráta, azóta hónapról, hónapra és minden régióban, még a legfejlettebb térségekben is nőtt az állástalanok tábora - hangsúlyozta a politikus. Hozzátette: az elmúlt évben negyvenezerrel, a ciklus egészében 100 ezerrel lett több a munkanélküli, a pályakezdők között meg 72 százalékos a növekedés, minden ötödik frissen végzett fiatal elhelyezkedési gondokkal küzd. Megjegyezte, hogy Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében még rosszabb a helyzet, ismét 40 ezer fölötti a munkanélküliek tábora, s három nyírségi pályakezdő fiatal közül kettő állástalan.
Ádár János elmondta: a Fidesz programja megoldást kínál a súlyos problémára, s amennyiben a párt megnyeri a választást, azonnal megteszi a szükséges lépéseket. A frakcióvezető öt feladatot emelt ki a párt programjából, közülük elsőként említette a kis- és középvállalkozások társadalombiztosítási járulékának 29-ről, 19 százalékra csökkentését. "Volt már ilyen lépés az Orbán-kormány idején, 1999-ben, amikor 6 százalékkal mérséklődött a befizetési kötelezettség, s 117 ezer munkahely jött létre, és nem omlott össze a nyugdíjrendszert, gazdasági káosz sem keletkezett" - mondta, utalva a kérdéssel kapcsolatos mostani MSZP-s állításokra.
Elmondta hogy Új Széchenyi-tervet hirdetnek a kis- és középvállalkozások fejlesztésére; a költségek kétharmadát uniós, egyharmadát pedig nemzeti forrásból teremtik elő. Elősegítik a részmunkaidős foglalkoztatás jelenlegi kétszázalékos arányának emelését, hiszen Nyugat-Európában ez a mutató 30 százalékos. Megszüntetik a cégek körbetartozását, amit Áder János szerint az MSZP-SZDSZ-s kormány okozott azzal, hogy nem fizette vissza a vállalkozásoknak az áfát, illetve visszatartotta a megnyert pályázati pénzeket, s nem fizetett időben a megrendelt állami munkákért.
"A körbetartozás miatt tavaly indult a legtöbb felszámolási eljárás Magyarországon" - mutatott rá a politikus. A politikus közölte: a változtatni akarnak a közbeszerzési törvényen és eljárási gyakorlaton, mert - mint fogalmazott - "fordítva ülünk a lovon", a magyar cégek 20 százalékos arányban nyernek pályázatot, szemben a nyugat-európai országok mutatójával, amely 80 százalékos.
MTI - fidesz.hu