Törvényt sértett az SZDSZ ügyvivője
A Legfelsőbb Bíróság csütörtökön megállapította, hogy Fodor Gábor, az SZDSZ ügyvivője megsértette a választási eljárásról szóló törvényben foglalt jóhiszemű és rendeltetésszerű joggyakorlás alapelvét azzal a kijelentésével, miszerint "ez a kormány szüntette meg a sorkötelezettséget".
Dátum: 2006-03-30 20:20:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=53837
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 23:31:00.670500, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Az MTI birtokába jutott végzés szerint a bíróság az Országos Választási Bizottság (OVB) által március 25-én elutasított állampolgári beadvány ügyében döntött, amelyben többek között kifogásolták Fodor Gábor március 22-i sajtótájékoztatóján tett kijelentését, miszerint "ez a kormány szüntette meg a sorkötelezettséget". A Legfelsőbb Bíróság végzésében azt írta: Fodor Gábor kijelentése "alkalmas a választópolgárok megtévesztésére, mert nem kormány, hanem az Országgyűlés szüntette meg a sorkötelezettséget oly módon, hogy e tárgyban törvényeket alkotott. A törvények megalkotásához az országgyűlési képviselők kétharmadának szavazatára volt szükség, ezért az ellenzéki képviselők igenlő szavazata nélkül a sorkötelezettség megszüntetésére nem kerülhetett volna sor". A végzés ellen jogorvoslatnak helye nincs.
MTI - fidesz.hu