Szentmise az elhunyt és a jelenlegi pápa tiszteletére Budapesten
Szentmisén emlékezik meg az egy évvel ezelőtt elhunyt II. János Pál pápáról, és utódja, XVI. Benedek pápa megválasztásának első évfordulójáról a közelgő napokban a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia (MKPK) Budapesten - közölte az egyház sajtóirodája az MTI-vel.
Dátum: 2006-03-31 08:47:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=53848
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 23:31:04.091862, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A püspöki testület tagjai Juliusz Janusz apostoli nunciussal közösen hétfőn, II. János Pál halála évfordulójának másnapján mutatnak be megemlékező szentmisét a Szent István-bazilikában. A mise főcelebránsa Erdő Péter bíboros, az MKPK elnöke, szentbeszédet mond Bábel Balázs kalocsa-kecskeméti érsek. A szentmise után rövid beszédben Juliusz Janusz apostoli nuncius emlékezik meg a 2005. április 2-án, 84 éves korában elhunyt katolikus egyházfőről. A püspökök XVI. Benedek pápa megválasztásának első évfordulóján, április 19-én ünnepi szentmisét mutatnak be, ugyancsak a Szent István-bazilikában. A német Joseph Ratzingert 2005. április 19-én választotta pápává a konklávé a Vatikánban. A katolikus egyház új vezetőjét április 24-én iktatták be tisztségébe.
MTI - fidesz.hu