Harmadfokú árvízvédelmi készültség a Bodrogon
Elrendelte a harmadfokú árvízvédelmi készültséget az Észak-magyarországi Környezetvédelmi és Vízügyi Igazgatóság (Ékövizig) péntek reggel a folyó további áradása miatt - mondta az MTI-nek az igazgatóság szóvivője.
Dátum: 2006-03-31 08:49:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=53850
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 23:31:04.673334, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A Bodrog Felsőbereckinél mért vízszintje 707 centiméter, ezért az áradó jellegű vízállásra tekintettel elrendeltük a harmadfokú készültséget - közölte Csont Csaba. Hozzátette: a folyó teljes szakaszára érvényes a harmadfokú riasztás. Ugyancsak harmadfokú a készültség a Hernádon, másodfokú a Taktán és első fok van érvényben a Tiszán és a Sajón. Az Ékövizig működési területén összességében 458 kilométernyi árvízvédelmi szakaszon van készültség, ebből 285 kilométeren első-, 43 kilométeren másod- és 130 kilométeres szakaszon harmadfok van érvényben - mondta.
MTI - fidesz.hu