Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Az idén is megszervezik a Bolyai Nyári Akadémiát

Biztosított az anyagi fedezet a Kárpát-medence egyik legnagyobb pedagógus-továbbképző fóruma, az erdélyi Bolyai Nyári Akadémia megszervezéséhez - jelentette be csütörtöki sajtótájékoztatón Burus-Siklódi Botond, a rendezvényt szervező Romániai Magyar Pedagógusok Szövetségének (RMPSZ) főtitkára.


Dátum: 2006-03-31 08:49:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=53851
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 23:31:04.956091, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Mint mondta, a román nyelv és irodalom tanfolyam költségeit a román kormány mellett működő etnikumközi kapcsolatok hivatala biztosítja, a költségek oroszlánrészének fedezését azonban továbbra is a magyar oktatási tárca vállalta. Az idei akadémia 8 helyszínen, 32 szekcióban zajlik - mondta a főtitkár -, a tanfolyamokon mintegy 850 hallgatóra és 150 előadóra számítanak. Bár az akadémia hivatalos megnyitóját július 17-én tartják Csíkszeredában, a tanfolyamok már július 2-án megkezdődnek és július 22-ig tartanak. A szervezők előadókat hívtak meg Magyarországról is, hallgatókat pedig - az erdélyi magyar pedagógusok mellett - Magyarországról, a Felvidékről, a Vajdaságból és Kárpátaljáról várnak.

MTI - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek