2010-re sem lesz autópálya Budapest és Pécs között
Úgy tűnik, a négy évvel ezelőtti szocialista ígéretek ellenére nemhogy 2006-ra, de talán még 2010-re sem lesz autópálya Budapest és Pécs között - derül ki a Nemzeti Autópálya (NA) Rt. honlapjáról.
Dátum: 2006-03-31 09:36:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=53854
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 23:31:05.864243, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Így előfordulhat, hogy Pécset, amely 2010-ben Európa kulturális fővárosa lesz, addigra sem köti össze autópálya a fővárossal. Egyes pécsi szocialistákat nem foglalkoztatja ez a téma, mások viszont azt ígérik, küzdeni fognak azért, hogy 2008 végére elkészüljön az autóút.
Az NA Rt. honlapján a közelmúltban módosították az M6-os Szekszárd és Dunaújváros közötti szakaszának átadási határidejét, és 2007 decembere helyett immár 2010. december 10-re tűzték ki a 67 kilométeres pályaszakasz átadását. Vagyis az eddig hangoztatott tervekhez képest legkevesebb három évet biztosan csúszik a Pécset a fővárossal öszszekötő M6-os utolsó lépcsőfokának megépítése.
Pilhál Tamás, Magyar Nemzet
fidesz.hu