Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Milliárdokért lobbizik a Carnex a kormánytagoknál

Többmilliárdos állami garanciális hitellehetőségért lobbizik az illetékes kormánytagoknál Mónos Péter, a hazai hús- és baromfiiparban meghatározó Carnex cégcsoport vezetője. Az ügy ágazati vitát robbantott ki, mivel más piaci szereplők indokolatlan kivételezéstől tartanak.


Dátum: 2006-03-31 10:29:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=53863
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 23:32:08.790602, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Költségvetési kezességvállalásra is épülő, rendkívüli hitellehetőségért lobbizik Kiss Péter kancellária- és Gráf József agrárminiszternél Mónos Péter, a hazai hús- és baromfiipar meghatározó cégcsoportját alkotó Carnex-birodalom vezetője - értesült több forrásból a Világgazdaság. A Miniszterelnöki Hivatal név nélkül nyilatkozó illetékesei megerősítették az információt, míg Dékány András, az FVM szóvivője sem cáfolni, sem megerősíteni nem kívánta a hírt.

Az ügy visszatetszést kelt szakmai körökben, mivel a kormányígéretek ellenére a baromfiszektor más résztvevői egyelőre nem számíthatnak konkrét állami támogatásokra. Ágazati szakértők elleneznék, ha a cégcsoport - a Bábolna Rt. és a Hajdú-Bét Rt. korábbi tranzakcióihoz hasonlóan - "indokolatlanul állami miliárdokhoz juthatna". A piaci szereplőket tömörítő Baromfi Terméktanács (BT) szerint a Carnex vezetője felhatalmazás nélkül is tárgyalt az ágazat képviseletében az illetékes miniszterekkel, ezért a szervezet levélben tiltakozott az eset miatt, Zoltán Péter, a Carnex szóvivője ugyanakkor közölte: Mónos Péter érthetetlen és alaptalan vádaskodásnak tartja a BT-véleményt. A csoport vezetője nem járt el mások nevében, saját érdekeit pedig nyilvánvalóan bárhol képviselheti - szögezte le.

Szakértők szerint a Carnexnek azért lenne szüksége újabb sürgős forrásbevonásra, mert mind hús-, mind baromfiüzletágában nehézségekkel küzd. A csoport 50-55 milliárd forintos árbevétellel tavalyig a második helyet foglalta el a hazai húsipari vállalkozások között, a baromfiágazatban pedig - 55-60 milliárdos éves forgalommal - ma is vezető szerepet tölt be.

Két meghatározó húsfeldolgozója, a miskolci Borsi Húsipari (BH) Rt. és a gyöngyösi Falcotrade Rt. ugyanakkor a nem várt veszteségek nyomán öncsődöt jelentett, és a BH a napokban már arról is határozott, hogy felszámolási eljárást kezdeményez önmaga ellen. A madárinfluenza-pániknak tulajdonított több száz millió forintos veszteség és a kifizetetlen számlák miatt időközben leállt a termelés a Békéscsabai Baromfifeldolgozó Rt.-nél, és a hírek szerint a szintén Carnex-érdekeltségű Zalabaromfi Rt. is komoly gondokkal küzd.

A Világgazdaság úgy értesült: egyelőre négymilliárd forintos hitelcsomagról lenne szó, amelyet négy bank folyósítana a Carnexnek valamilyen (részleges) állami kezességvállalás mellett. Zoltán Péter ugyanakkor kérdésünkre cáfolta, hogy a cégcsoporttal kapcsolatban bármilyen forrásbővítő konkrétum lenne. Mint ismert, a hitelező pénzintézetek - amelyek egyes szakértők szerint ma 25-27 milliárd forinttal finanszírozzák a Carnexet - még az év elején teljes átvilágítást kezdeményeztek a csoportnál a kezvezőtlen gazdálkodási hírek miatt.

MTI - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek