Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Amerikában kezdődik a magyar országgyűlési választás

Április elsején az amerikai földrészen kezdődik a magyar országgyűlési választás: hét ország 11 városában 1.080 magyar választópolgár adhatja le szavazatát.


Dátum: 2006-03-31 11:22:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=53865
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 23:32:09.385077, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A szavazás első fordulója helyi idő szerint reggel hat órakor kezdődik és este hét óráig tart az Amerikai Egyesült Államokban, Argentínában, Brazíliában, Chilében, Kanadában, Kubában és Mexikóban - azokban az országokban, ahol magyar nagykövetség, illetve főkonzulátus működik.

Az Egyesült Államok három külképviseletén az előzetes jelzések szerint 850-en kívánnak választójogukkal élni: Los Angelesben 165-en, New Yorkban 438-an és Washingtonban 247-en. A legtöbben New Yorkban, míg a legkevesebben, mindössze öten, Brazília városban járulhatnak az urnához.

A további 79 külképviseleten vasárnap, április 2-án kezdődik a szavazás első fordulója. Fő szabály szerint itt is a helyi idő szerint reggel hat és este hét között adhatják le voksaikat a magyar választók, de az időeltolódás miatt néhány külképviseleten egy vagy két órával hamarabb zárnak az urnák. Rabatban délután öt órakor, míg Algírban, Dublinban, Londonban, Abujában, valamint Lisszabonban délután hat órakor zárják a szavazóköröket.

A 90 külképviseleten leadott szavazatokat nem helyben számolják össze, hanem a bontatlan urnákat hazaküldik Magyarországra. Az Országos Választási Bizottság számolja meg a voksokat, majd leküldi a kijelölt egyéni választókerületekhez, ahol a vasárnapi (április 9-i) urnazárást követően a lapokat belekeverik a kijelölt szavazóköri urnákba.

Az OVI interneten elérhető hivatalos adatai szerint mind a 176 egyéni választókerületet érinti a külföldi szavazás. A megadott határidőig 8.111 választópolgár kérte külképviseleti névjegyzékbe vételét.

A nagykövetségeken, illetve a főkonzulátusokon a szavazók ugyanazokat a szavazócédulákat kapják kézhez, mint amelyeket odahaza kapnának. A szavazásra jelentkezők száma alapján 13 külképviselet esetében elvileg előfordulhat, hogy a 176 egyéni választókerületi szavazólap mindegyikét ki kell majd nyomtatni.

A legtöbben, 410-en Budapest 2-es számú egyéni választókerületéből jelezték, hogy valamelyik külföldi magyar nagykövetségen, illetve főkonzulátuson szeretnének élni alapvető állampolgári jogukkal. A legkevesebben, összesen ketten, a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei, 8-as számú vásárosnaményi választókerületéből jelezték, hogy külföldön szeretnének szavazni.

A külképviseletek közül a londoni magyar nagykövetség fogadja majd a legtöbb választót: itt az első fordulóban 1.247, a másodikban 1.234 szavazó jelezte a részvételét. Hatszáz feletti a száma azoknak is, akik Brüsszelben kívánják választói jogukat gyakorolni. A legkevesebben Tripoliban szavaznak majd: itt az első és második fordulóra mindössze egy személy jelezte részvételét.

Korábban két alkalommal lehetett a külképviseleteken szavazni: a 2004. május 14-i európai uniós parlamenti választáson 2.484-en, a 2004. december 5-i népszavazáson pedig 1.995-en kérték, hogy vegyék fel nevüket a külképviseleti szavazójegyzékbe.

Az április 1-jén kezdődő választás végeredményét a külföldi képviseleteken történő szavazás miatt csak egy héttel a második forduló után állapítja meg az Országos Választási Bizottság.

MTI - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek