Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Vádat emelnek Jaruzelski ellen a hadiállapot kihirdetése miatt

Várhatólag még pénteken vádat emelnek Wojciech Jaruzelski nyugalmazott tábornok ellen a lengyelországi hadiállapot 1981. december 13-i kihirdetése, a Szolidaritás szakszervezet elnyomása miatt.


Dátum: 2006-03-31 13:39:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=53881
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 23:32:14.275938, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Ezt maga a 82 éves egykori kormány- és államfő jelentette be a Trybuna című varsói újságnak adott pénteki nyilatkozatában. Mint elmondta, idézést kapott az ügyészségtől, ahol jelen lesz a vádhatóság illetékes képviselője is. "Így hamarosan ítélet születik ellenem" - jelentette ki az egykori kommunista tábornok a baloldali újságnak.

A náci és a kommunista korszak bűntetteit vizsgáló Nemzeti Emlékezet Intézete (IPN) katowicei részlegének ügyésze, Przemyslaw Piatek megerősítette pénteken a vádemelés tényét, további részletekkel azonban nem volt hajlandó szolgálni. Ewa Koj, a részleg munkatársa nem zárta ki, hogy pénteken és a következő napokban a hadiállapot bevezetéséért felelős más személyek ellen is vádat emelnek.

Csütörtökön már vádat emeltek a hadiállapot bevezetése miatt Florian Siwicki volt nemzetvédelmi miniszter, a hadiállapotot bevezető "katonai junta", az úgynevezett Nemzet Megmentésének Katonai Tanácsa (WRON) egyik tagja ellen - jelentette be a lengyel televízió hármas csatornája csütörtöki esti hírműsorában.

Az IPN katowicei részlege 2004 októbere óta folytat vizsgálatot a hadiállapot bevezetésével összefüggésben. Az intézet képviselőinek korábbi bejelentései szerint további vádemelésekre kerül sor 2006 első negyedévének végéig, és ez a határidő éppen pénteken jár le.

Jaruzelskit egyszer már elítélték egy büntetőperben, amelynek tárgya az 1970 decemberi tengermelléki zavargások vérbefojtása volt. Akkor a tábornok a védelmi minisztérium élén állt.

A varsói parlament 1996-ban tisztázta Jaruzelskit mindennemű alkotmányos felelősség alól a szükségállapot 1981. december 13-án történt kihirdetésével kapcsolatban.

MTI - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek