A Fiatal Baloldal győri választási csalása
Törvénysértőnek ítélte a Győr megyei területi választási bizottság, illetve a megye 2. számú országgyűlési egyéni választókerületi választási bizottsága azokat a szórólapokat, melyeket a Fiatal Baloldal aláírással két fideszes képviselőjelöltről az MSZP megbízásából a Magyar Posta terjesztett - hangzott el a Fidesz pénteki sajtótájékoztatóján Győrött.
Dátum: 2006-03-31 16:50:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=53888
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 23:32:16.556005, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A két képviselőjelöltről március 23-án a posta terjesztésében olyan "Nemet, nemért" című fényképpel ellátott szórólap került a választópolgárokhoz, amely szerintük valótlanságokat állított róluk, és sérti a választójogi törvényt is.
Ezért Szijjártó Péter, a Győr-Moson-Sopron megyei 3. számú országgyűlési egyéni választókerületi jelölt kifogást nyújtott be a választókerületi választási bizottsághoz, melyet az elutasított, de a jelölt fellebbezése után a területi választási bizottság megváltoztatta a határozatot.
Eszerint az ominózus szórólap sérti a választási eljárásról szóló törvény azon alapelveit, amelyek a választás tisztaságáról, illetve a jóhiszemű és rendeltetésszerű joggyakorlásról szólnak.
MTI - fidesz.hu