Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Négyszázan dolgoznak a szentendrei kistérség Duna-parti gátjain

Jelenleg mintegy négyszázan dolgoznak a gátakon a szentendrei kistérség Dunával érintkező településein - közölte Dietz Ferenc, a helyi polgári védelem védelemvezetője, Szentendre polgármestere pénteken az MTI-vel.


Dátum: 2006-03-31 16:54:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=53889
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 23:32:16.893411, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Deitz Ferenc elmondta, hogy Szentendrén a folyamatosan növekvő vízszint elleni küzdelemben már 150 katona, és a helyi tűzoltóság emberei is részt vesznek, homokzsákokkal védik a mélyebben fekvő területeket. Az ár az előrejelzések szerint tovább emelkedik, ezért a térség kilenc településére a védelem megrendelt 180 ezer homokzsákot, aggregátorokat, 300 lapátot és ezer fáklyát is, hogy éjszaka is dolgozhassanak az emberek.

Néhány településen, mint Visegrádon és Kisorosziban, már önkéntesek is bekapcsolódtak a munkába, s ha kell, akár ötezer környékbeli lakost is mozgósítani lehet - tette hozzá a polgármester.

Kisorosziban hatvanan dolgoznak a 850 lakosú településhez vezető egyetlen út mentén - közölte Molnár Csaba polgármester az MTI-vel. A védőmunkákat csak este hatig végezhetik, hogy a reggel kocsival elment lakosok időben hazaérhessenek, mert ezután felhagynak a zsákos védvonal kiépítésével, mert az utat elborítja majd a növekvő víz. Így a falut - mintegy szigetet a szigeten - körbeveszi majd a Duna, s szombattól csupán a Kis-Duna ágon még közlekedő komppal lehet a partot megközelíteni - vázolta a jövőt a kisoroszi polgármester.

Az előrejelzés szerint a vízszint hétfőre eléri majd a 2002-ben mért 850 centimétert, amikor is csak csónakokkal lehet a két part között közlekedni, élelmiszert, vizet szállítani a lakosoknak. Hozzávetőleg 120-an járnak be rendszeresen dolgozni a faluból a környező településekre, ők most kényszerszabadságot vesznek ki az apadás kezdetéig.

Visegrádon hét helyen dolgoznak, töltik a zsákokba a homokot, hogy megakadályozzák a csatornákon át a Dunából feltörő víz terjedését - mondta Hadházi Sándor polgármester. A védekezésben a helyi általános iskolák tanulói is részt vesznek.

MTI - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek