Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Rajtunk múlik: az OVB döntése csak félmegoldás

Az úgynevezett láncszavazás módszerével elkövethető választási csalások ügyében sajnos csak félmegoldás született az Országos Választási Bizottság csütörtöki ülésén.


Dátum: 2006-03-31 17:44:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=53892
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 23:32:17.841692, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A csalások megakadályozásának teljes garanciáját kizárólag a törvénymódosítás jelentené, azonban három parlamenti párt már nem mutat hajlandóságot az Országgyűlés rendkívüli ülésének megtartására.

A Fidesz - Magyar Polgári Szövetség ezért - alkalmazkodva az előállt helyzethez, és továbbra is reális veszélynek tartva a láncszavazásos csalás elkövetését - felkéri a választópolgárokat, illetve a szavazóköri delegáltakat, hogy tartsák, illetve tartassák be az Országos Választási Bizottság felhívását, és ügyeljenek arra, hogy szavazólapok semmilyen módon ne kerülhessenek ki a szavazóhelyiségekből a voksolás időtartama alatt.

Nyitrai Zsolt,

a Fidesz kampányfőnök-helyettese

Kapcsolódó elemek