Legyen vége az MSZP félelemkeltésének!
Gátlástalanul, iparszerűen riogatja az embereket az MSZP.
Dátum: 2006-03-31 17:47:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=53893
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 23:32:18.146232, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A luxusbaloldalnak nincs magyarázata arra, hogyan juthatott a jelenlegi helyzetbe Magyarország, miért élnek rosszabbul az emberek, mint négy éve. 400 ezer új munkahely létrejötte helyett miért lett 440 ezernél is több munkanélküli, miért van történelmi csúcson a pályakezdő fiatalok munkanélkülisége, miért emelkedett 133 százalékkal a szívgyógyszer, 74 százalékkal a gáz ára, az ígért adócsökkentés helyett miért emeltek 38-szor adót, és miért sarcolták meg 8 új adónemmel az embereket, a vállalkozásokat.
A limuzinszocialistáknak semmilyen elképzelésük sincs arról, mit kellene tenni, hogy jobb élet lehetősége teremtődjön meg a magyar emberek, a családok számára, ezért politikai ellenfeleik lejáratásával, rágalmazásával, folyamatos bemocskolásával próbálják felhívni magukra a figyelmet.
Az emberek azonban változást akarnak, azt, hogy a holnap Magyarországán ne legyen helye az állandó sárbatiprásnak, legyen vége az MSZP félelemkeltésének, állandó fenyegetőzéseinek.
Szijjártó Péter,
a Fidesz szóvivője