Eredmények és feladatok az unió kapujában
Magyarországot sikerült eljuttatni az uniós integráció kapujának a küszöbéig, a kérdés az, vajon be tudunk-e lépni a kapun - tette fel a kérdést Orbán Viktor azon a sajtótájékoztatón, melyen az uniós országjelentésre reagált.
Dátum: 2002-10-10 12:58:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=4877
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 17:48:33.360728, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A tegnap nyilvánosságra hozott országjelentést, mely 1997-től tekinti át felkészültségünket; felemás érzésekkel fogadta a miniszterelnök. Pozitív elemként értékelte, hogy hazánk lekerült a pénzmosási kockázatot jelentő országok listáról, hogy szép eredményeket ért el a bel- és igazságügyi együttműködés terén megalkotott schengeni akciótervvel. Örömmel fogadta, hogy megemlítik az alacsony munkanélküliséget, s hogy az inflációt négy év alatt sikerült a polgári kormánynak 18,5%-ról 4,6%-ra leszorítani. Az előző kormányzat jó döntéseinek köszönhetően a jelentés leszögezi, a gazdaság i növekedés kétszerese az EU átlagnak, és a minimálbér emelése is jelentős lépés volt.
A miniszterelnök hangsúlyozta, a kormány által kezdeményezett köztisztviselői törvény módosítása ugyancsak fontos és helyes lépés volt, hiszen a létrejövő életpálya modell keretében béremelést is lehetővé tett, így növelve a versenyképességét. Kiemelte, hogy ennek hosszabb távon össze kell kapcsolódnia a szektor teljes szerkezeti reformjaival. Összegzésségében sikeres négy esztendőt zártunk - húzta alá Orbán Viktor.
Ugyanakkor a jelentésben szerepelnek olyan javaslatok is, melyek számunkra elfogadhatatlanok, sérti nemzeti érdekeinket. Ezek között elsőként a védzáradékot említette, mely arról szól, hogy az új belépő államokkal szemben, a régebbi tagország által esetlegesen megfogalmazott vélt, vagy valós probléma felszínre kerülésekor, olyan jogorvoslati lehetőség is megnyílnék, mely megkerüli a bírói utat és a döntést az uniós bizottság hatáskörébe rendeli. Mint a miniszterelnök megjegyezte, ez sérti az egyenlő elbánás elvét. Akkor fogadható csak el, ha ez az eljárási mód kölcsönössé válik. Kisegítő elemnek javasolta, hogy az említett szabályozás ne akadályozhassa a személyek szabad áramlását és ne tartsa fenn a jelenlegi határellenőrzési rendszert. Ha ezt sikerül elfogadtatni, akkor van értelme annak a további javaslatnak is, hogy a bizottság védelmi intézkedésének alkalmazásához a tanács minősített, ne pedig egyszerű többséggel határozzon.
A tárgyalások során a kormány határozott érdekérvényesítését szorgalmazta Orbán Viktor a magyarországi nagyvállalatoknak nyújtott adókedvezmények csatlakozást követő átmeneti és méltányos megtartása ügyében. Ebben a Fidesz támogatását élvezi a kabinet.
Mint fogalmazott az országot az unión belüli helytállásra kell felkészíteni, azaz a versenyképességét kell növelni. Példaként említette a kis és középvállalkozások további megerősítését, a gazdák támogatását és a szektorális reformokkal összekapcsolt béremelésekkel az áremelkedésre történő felkészülést.
Kérdésre válaszolva elmondta: a gazdaság helyzetéről készült elemzések sötét képet festenek. Iker deficit közeli helyzet alakult ki. Az uniós jelentés gazdasági egyensúlyi helyzetét elemző részeivel foglalkozni kell. Az inflációról szólva elmondta, akkor lehet ellene hatékonyan fellépni, ha a kormány költségvetési politikája, illetve a jegybank monetáris politikája között összhang van. A gazdaság állapotának romlását jelzi, ha a köznyelvben ismeretlen kifejezések jelennek meg, úgy mint: bérkiáramlás visszafogása, egyensúlyi helyzet javítása, árszint kiigazítás. Ez olyan vihar előtti csend, mint volt 1995-ben a Bokros csomag előtt, húzta alá a miniszterelnök. Hozzátette: miként 1994 és 1996 között, most sincs kormányzás.
Felvetésre reagálva elmondta: a státus törvényt egyszerűen összhangba lehet hozni az uniós elvárásokkal, elég a velencei bizottság javaslatait a törvénybe beépíteni, miután azt a Magyar Állandó Értekezleten megvitatták.
fidesz.hu