Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Újabb árhullámok a Felső-Tiszán

A Felső-Tisza és valamennyi mellékfolyója mellett árvízvédelmi készültség van érvényben - tájékoztatta szombaton az MTI- a térségi vízügyi igazgatóság vezetője.


Dátum: 2006-04-01 13:43:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=53922
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 23:32:27.044437, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Bodnár Gáspár elmondta, hogy a Tisza kárpátaljai vízgyűjtőjén hullott csapadék miatt egymást követik a kisebb-nagyobb árhullámok. A Felső-Tisza-vidéki Környezetvédelmi és Vízügyi Igazgatóság 541 kilométer hosszúságú töltései mellett jelenleg a Tiszán Vásárosnaménytól Záhonyig harmadfokú a készültség. Az érintett területeken már mindenütt kilépett a megáradt folyó a medréből, és a víz az árvízvédelmi töltésekig ér. A vízszintingadozást mutatja, hogy Tiszabecsnél pénteken csaknem két métert apadt a folyó, hogy aztán az utóbbi 24 óra nagy esőzése hatására (Rahón egy nap alatt 36 milliméter csapadékot mértek) elinduljon egy újabb árhullám. A Tisza tartósan magas vízállása érezteti visszaduzzasztó hatását a mellékfolyókon is, így összességében 272 kilométer hosszan másodfokú készültséget tartanak a folyók mentén. A térségben félezren vesznek részt az ár- és belvízi védekezésben, a 13 szivattyútelep napi 2,5 millió köbméter belvizet emel át. Ennek ellenére csaknem 20 ezer hektár a belvízzel elöntött szatmári és nyírségi területek nagysága. A tiszaszalkai szivattyútelep mentesítése érdekében - együttműködve az ukrán vízügyi szervekkel - a Szipa-főcsatornából a víz egy részét ukrán területre vezetik át.

MTI - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek