MDF: "Az egykori állampárt vezetői ne írják elő, ki hol ünnepeljen!"
A Magyar Demokrata Fórum országgyűlési képviselőcsoportja - elítélve a szocialisták ellenzék megosztására irányuló törekvéseit - megütközve tapasztalja, hogy a Magyar Szocialista Párt kívánja megszabni, hogy október 23-án ki hol ünnepeljen. Mindez abban a nyilatkozatban áll, amelyet a frakció csütörtökön juttatott el az MTI-hez. Úgy látszik: az MDF ezzel felülírta a pártszóvivő Herényi Károly - az ünnepi ülés ügyében a Fideszt kritizáló - tegnapi nyilatkozatát.
Dátum: 2002-10-10 13:30:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=4878
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 17:48:33.657705, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A párt mai közleménye leszögezi: Magyarország független, demokratikus jogállam, ahol mindenki szabadon dönthet arról - beleértve az Országgyűlés tagjait is -, hogy hol és kiknek a társaságában kíván ünnepelni, ezért az MDF nem szeretné, ha éppen az 1956-os megemlékezéssel kapcsolatban "az egykori állampárt vezetői írnák elő", kinek mit kell tennie.
- Sajnálattal vesszük tudomásul, hogy a rendszerváltozás óta először maradnak el az állami protokollrendezvények 1956 mártírjainak emlékhelyén, a rákoskeresztúri Új köztemető 301-es parcellájában - fogalmaz nyilatkozatában az MDF képviselőcsoportja.
Mint írják, ellenezték, hogy "a kormánypártok bekényszerítik" az ünnepet a Parlament falai közé, és elfogadhatatlannak tartják, hogy az országgyűlési megemlékezésen 56 szereplői nem kapnak szót.
A képviselőcsoport nyilatkozatában tiltakozik az ellen, hogy "a kormánypártok 1956 emlékét pártpolitikai célokra használják, kizárva az ünneplésből a forradalom és szabadságharc igazi hőseit".
- Felkérjük Kovács Lászlót, hogy a továbbiakban - különös tekintettel külügyminiszteri minőségére - tartózkodjon attól, hogy minden alkalmat megragadva, még a nemzeti ünnepeket sem kímélve, éket próbáljon verni az ellenzéki pártok közé - olvasható a nyilatkozatban.
Emlékezetes: Herényi Károly, az MDF szóvivője nyilatkozatában tegnap még arról beszélt, "hogy nem érti 1848 és 1956 üzenetét az, aki a parlamenti demokráciát nem tiszteli". Mert állítása szerint "törvényhozás mondta ki ugyanis, hogy a magyar Országgyűlés megemlékezik az 1956-os forradalomról és szabadságharcról".
MTI - fidesz.hu