Brazíliában lezuhant egy utasszállító repülőgép, 19 halott
Lezuhant az a brazil utasszállító repülőgép, amely péntek este tűnt el a földi irányítás radarképernyőjéről, s a katasztrófának nincs túlélője.
Dátum: 2006-04-01 13:50:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=53923
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 23:32:27.333435, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A brazil polgári védelem tájékoztatása szerint a LET 410 típusú turbólégcsavaros repülővel Rio de Janeirótól 180 kilométerre keletre, Macae településnél szakadt meg a kapcsolat. A mentőalakulatok a gép roncsait tíz órával később találták meg, nehezen elérhető, hegyvidéki területen. A gépen a 17 utas mellett két pilóta tartózkodott, s mind meghaltak. A katasztrófa térségében élők arról számoltak be, hogy egy hatalmas robbanást hallottak, miután egy repülőgép alacsonyan elszállt a terület felett.
MTI - fidesz.hu