Adománygyűjtés a Magyar Szolidaritás Napján
Vasárnap a Kossuth térre és a környező utcákra több százezer embert vár a Fidesz. A Szövetség azzal a kéréssel fordul azokhoz, akik vasárnap kilátogatnak a nagygyűlésre, hogy vigyenek magukkal száz forintot, mint jótékony célú adományt - mondta szombati sajtótájékoztatóján Deutsch-Für Tamás.
Dátum: 2006-04-01 18:07:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=53934
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 23:32:30.823693, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Deutsch-Für Tamás a Fidesz nevében köszönetet mondott mindenkinek, aki részt vett a szocialista párt rendezvényén. Valamennyi honfitársunk, aki elment ma az Andrássy útra személyes jelenlétével bizonyította azt, hogy nem kell és nem is szabad félni Magyarországon - tette hozzá. Kiállásukkal bizonyították, hogy magyar demokrácia erős, és az embereket nem lehet megfélemlíteni.
Fontos fejlemény, hogy az MSZP hosszú-hosszú esztendők vargabetűi után végre belátta azt, hogy a politikának az emberek közelében kell lennie. Természetes helyszínei a politikának a parlament és az önkormányzatok, de nem lehet többé azt mondani, hogy a politikáról csak ezeken a helyeken, az emberektől távol lehet beszélni. Egy erős demokráciában a politikának az emberek közelében kell lennie. Örülünk, hogy az MSZP is belátta ezt.
A mai szocialista politikai rendezvény egyik hiányossága volt, hogy a szónokok kizárólag a Fideszről beszéltek. Mi bíztunk abban, hogy az ország és az emberek gondjairól és azok megoldásáról is szó esik, de ez ma elmaradt. Sokszor beszéltek a szónokok a baloldaliságról, de az emberek tömegeit érintő munkanélküliségről és annak felszámolásáról nem esett szó - mondta Deutsch-Für Tamás.
Propaganda helyett a védekezésre kelleni költeni a pénzt
A politikus elmondta, hogy a Fidesz budapesti képviselőjelöltjei ma hallgattak Demszky Gábor hívó szavára, és részt vettek a Margit-sziget árvízvédelmi munkálataiban. Annak érdekében, hogy a védekezési munkálatok még eredményesebbek legyenek, a Fidesz határozottan felkéri a kormányt, hogy ne költsön több pénzt propagandahirdetésekre. Ezeket a forrásokat, ezeket a pénzeket is csoportosítsák át az árvízi védekezésre - tette hozzá.
Mindenki hozzon magával még egy embert és száz forintot
Vasárnap a Kossuth térre és a környező utcákra több százezer embert vár a Fidesz - mondta Deutsch-Für Tamás. A politikus azzal a kéréssel fordult azokhoz, akik vasárnap kilátogatnak a nagygyűlésre, hogy vigyenek magukkal száz forintot, mint jótékony célú adományt. A Magyar Szolidaritás Napja alkalmából összegyűlt adománnyal a Fidesz a Bethesda gyermekkórházat és a mozgássérültek érdekvédelmi szervezeteit kívánja segíteni. Mint mondta, a szervezők a Kossuth téren és a környező utcákban jól látható helyen helyezik el az őrzött adománygyűjtő ládákat.
fidesz.hu