A Fidesz 2002 óta mindig nyer
"A Fidesz 2002 óta minden választáson nyerni tudott, ezért optimista vagyok, hogy most is nyerni tud" - mondta Schmitt Pál. Sopronra, Szécsényre, Szentendrére és Mosonmagyaróvárra emlékeztetett a Fidesz alelnöke Kunszentmiklóson.
Dátum: 2006-04-01 23:32:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=53939
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 23:32:32.317850, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
"A Fidesz győzelmével kapcsolatos optimizmusom több forrásból táplálkozik. A statisztikák azt mondják, hogy egyforma eséllyel fordultunk a választás célegyenesébe a szocialistákkal, de nem a statisztikai előrejelzéseket akarjuk megnyerni, hanem a választást" - mondta Schmitt Pál, a Fidesz alelnöke a kunszentmiklósi művelődési központban tartott fórumon, közel háromszáz érdeklődő előtt.
Schmitt Pál beszámolt arról, hogy a Fidesz 2002 óta minden választást megnyert, "Sopront és Szécsényt", az európai uniós választásokat, de most, amikor "élesbe kanyarodtunk", Mosonmagyaróváron és Szentendrén is biztos előnnyel végzett az élen a nagyobb ellenzéki párt jelöltje.
A Fidesz szervezettségéről szólva ismertette, hogy négy év alatt 11 ezer polgári kör alakult, százezer önkéntes segítette és segíti a kampányt, és a Fidesz tagsága is hatezerről 36 ezerre nőtt. "Ha ezeket számításba veszem, meg azt, hogy 176 kiváló jelöltet sikerült a Fidesznek kiválasztania, lehetünk optimisták, és önbizalommal várjuk a választást" - tette hozzá.
Szavai szerint a 2002-es választások elvesztése előtt "elkápráztattak bennünket a statisztikai adatok", mert a közel tíz százalékos előny, amit a közvéleménykutatók némelyike kimutatott, sok jobboldali embert kényelmessé tett, és nem ment el szavazni.
A győzelemre nincs érv, a vereségre nincs kifogás - mondta, majd leszögezte: a Fidesz összeszedte magát, és szövetséggé alakult.
Schmitt Pál szinte biztosra veszi, hogy egyedül több mint ötven százalékot ér el a választáson a Fidesz. Felhívta a figyelmet arra, hogy a Fidesz garantálja a választások tisztaságát, mert mind a 11 ezer szavazókörben ott lesznek az aktivistáik.
A Fidesz alelnöke arra kérte a fórum résztvevőit, hogy menjenek el szavazni, és támogassák szavazatukkal Balogh József képviselőjelöltet, aki a legutóbbi választáson is nagy fölénnyel nyert képviselői mandátumot.
MTI - fidesz.hu