Zaj van, fal nincs?
2006. március 31-én Földesi Gyula, Kammermann Csaba, Tarnai Richárd Fideszes képviselőjelöltek és Ozsváth Kálmán, a Budapesti Zöld Tagozat elnöke és képviselőjelölt sajtótájékoztatót tartottak az M5-ös autópálya bevezető szakasza mellett, a zajvédő fal megépítéséért szervezett tüntetés kapcsán.
Dátum: 2006-04-02 11:04:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=53946
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 23:32:34.443439, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Miközben az itt élő emberek évek, lassan évtizedek óta szenvednek az egyre növekvő személy-és teherforgalomtól, a fővárosi illetékesek és a környező kerületek országgyűlési képviselői folyton azt ígérik, hogy az épp aktuális ciklus végére megépül a zajvédő fal és megoldódik a környezeti probléma is. Hiller István képviselőjelöltként, 2002-ben a választási programjában szintén megígérte, hogy megoldódik ez a probléma. Jelenleg ismét a zajvédő fal megépítésével kampányol és azt ígéri, 2010-re biztosan elkészül. "A környéken lakókat különösen bosszantja, hogy ismét ezzel kampányol. Elegük van a folyamatos ígérgetésekből, tetteket várnak választott képviselőjüktől" - mondta Földesi Gyula képviselőjelölt, Hiller István Fideszes ellenfele.
A szép számban megjelent civilek részvételével zajló tüntetés már a jövőnek szólt, hogy a zajvédő fal és vele együtt a nyugalom ne csak álom maradjon az M5 autópálya mellett élőknek.
fidesz.hu