Váratlanul Irakba érkezett az amerikai és brit külügyminiszter
Váratlanul az iraki fővárosba, Bagdadba érkezett vasárnap reggel Condoleezza Rice amerikai és Jack Straw brit külügyminiszter.
Dátum: 2006-04-02 13:32:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=53957
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 23:32:37.826184, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A bagdadi brit nagykövetség szóvivője nem volt hajlandó kommentálni a két politikus érkezésének célját. A látogatás egy olyan időpontban történt, amikor az iraki politikai vezetők az iraki nemzeti egység kormányának megalakítását vizsgálják, immáron három hónapja. Egyelőre nem tudni, hogy meddig tart a két külügyminiszter látogatása. A brit követségi szóvivő Jack Straw programjáról azt mondta, hogy számos iraki politikai vezetővel találkozik, akikkel megvitatja az új iraki kormány alakításának mentét. A tájékoztatást adó brit diplomata ugyanakkor elzárkózott attól, hogy bármit is mondjon az amerikai külügyminiszter programjáról. Condoleezza Rice előzőleg, pénteken és szombaton Jack Straw brit külügyminiszter vendégeként az északnyugat-angliai Blackburnben tartózkodott.
MTI - fidesz.hu