A japán külügyminiszter aggódik Kína fegyverkezése miatt
Nem várható olvadás Kína és Japán kapcsolataiban addig, amíg Tokió az áttekinthetetlen és növekvő katonai költségvetés miatt fenyegetőnek érzi Peking fegyverkezését - jelentette ki vasárnap Aszo Taro japán külügyminiszter.
Dátum: 2006-04-02 13:33:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=53959
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 23:32:38.430118, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A megjegyzés bizonyára heves reakciót vált ki Kínából néhány nappal azt követően, hogy Hu Csin-tao (Hu Jintao) kínai államfő közölte: hajlandó találkozni Koidzumi Dzsunicsiro japán kormányfővel, feltéve, ha az beszünteti látogatásait a második világháborús japán halottak, köztük háborús bűnösök nyughelyéül szolgáló Jaszukuni-szentélyben. Peking a kegyhelyet az egykori japán militarizmus jelképének tekinti. Aszo Taro külügyminiszter vasárnap megismételte Japánnak a gyorsan - ez évben mintegy 14,7 százalékkal - növekvő kínai katonai költségvetéssel kapcsolatos aggodalmait. A fő problémát a költségvetés áttekinthetetlenségével magyarázta,. Mint mondta, a gond az, hogy a külföld nem tudhatja, mit mire használ fel Peking. Ez a környező országokban a félelem érzetét kelti - tette hozzá. A japán kormány hivatalos álláspontja szerint Kína nem jelent veszélyt az országra nézve. Egy, a védelmi minisztériumhoz köthető elemző központ múlt héten nyilvánosságra hozott jelentése szerint azonban Kína növekvő katonai ereje a fő destabilizáló tényező Kelet-Ázsiában.
MTI - fidesz.hu