Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Méltatta II. János Pált halálának évfordulóján XVI. Benedek pápa

Meghatott szavakkal méltatta elődje, II. János Pál "roppant örökségét", és idézte fel utolsó napjainak szenvedését a szokásos vasárnapi úrangyala imádság előtt. "II. János Pál úgy halt meg, ahogy mindig is élt, a hit rendíthetetlen bátorságától vezéreltetve, Istenre hagyatkozva, magát Szűz Mária oltalmára bízva" - mondta a pápa, dolgozószobája ablakából a Szent Péter téren összegyűlt hívek tízezreihez szólva.


Dátum: 2006-04-02 14:17:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=53961
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 23:32:39.080839, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A teret zsúfolásig megtöltő emberek között sok volt a fehér-piros nemzeti zászlót lobogtató lengyel zarándok, akik a lengyel Karol Wojtyla halálának első évfordulója alkalmából rendezett ünnepségekre érkeztek a Vatikánba.

"Öröksége mérhetetlenül nagy" - mondta XVI. Benedek, kiemelve II. János Pál több mint száz külföldi apostoli útját, valamint politikai állásfoglalásait, köztük békefelhívásait. Felidézte a néhai pápa életének utolsó napjait, amelyek a nagyhét ünnepeire estek, amikor a keresztény hívők Jézus életének utolsó napjaira és kereszthalálára emlékeznek. Utalt elődje halála előtti hosszú "keresztútjára", amikor már utazni, sőt járni sem tudott, majd végül beszélőképességét is elveszítette.

A jelenlegi pápa szerint II. János Pál hosszú pontifikátusának fő üzenete abban a néhány szóban foglalható össze, amelyeket 1978. október 22-i beiktatásakor a Szent Péter téren mondott: "Tárjátok ki a kapukat Krisztus előtt!"

II. János Pál 26 éves pápasága alatt rendszeresen megjelent dolgozószobája ablakában, hogy elmondja a vasárnapi úrangyala imádságot.

XVI. Benedek vasárnap este, II. János Pál halálának időpontjában, 21 óra 37 perckor a rózsafüzér elmondásával és a hívekhez intézett beszéddel még egyszer megemlékezik elődjéről. Az emlékezésre több mint 100 ezer embert várnak a Szent Péter térre.

A vasárnapi évfordulón már kora reggel zarándokok tömege özönlött a Szent Péter térre, hogy lerója tiszteletét II. János Pál emléke előtt. Sorok állnak a néhai pápa sírja előtt, amelyet vasárnap Carlo Azeglio Ciampi olasz köztársasági elnök is felkeresett.

Számos olasz napilap és folyóirat jelentetett meg az évfordulón könyveket és DVD-ket a lengyel pápáról, a RAI olasz televízió külön műsorokat szentelt neki. A Canale Cinque tv-csatorna május elején sorozatot sugároz pápaságának legfontosabb eseményeiről.

Hétfőig félmillió zarándokot várnak Rómába, közülük 60 ezren külföldről, ezen belül 15 ezren Lengyelországból érkeznek. A hatóságok fokozott biztonsági intézkedéseket rendeltek el, de a rendőrség szerint nincs jele konkrét merényletek veszélyének.

MTI - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek