Tv2: elmarad a főpolgármester-jelölti vita
Elmarad a tv2-n a jövő hétre tervezett főpolgármester-jelölti vita, miután kampányfőnöke lemondta Schmitt Pál részvételét az eseményen. Ennek indoka: a műsort nem élőben adnák le.
Dátum: 2002-10-10 16:57:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=4883
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 17:48:35.214534, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Kardos Anikó, a tv2 szóvivője az MTI érdeklődésére elmondta: szerda este 10 órakor, a kampányfőnök sms-üzenetéből értesültek arról, hogy Schmitt Pál nem vesz részt a beszélgetésen. A főpolgármester-jelölt sajtófőnöke, Kiss Antal indoklásképp elmondta: élő vitát terveztek, ám ezzel szemben a diskurzust délelőtt vennék fel és este adnák le, ami Schmitt Pál számára nem elfogadható.
A kereskedelmi csatorna október 16-án ültette volna egy asztalhoz a három legesélyesebbnek tartott jelöltet, Demszky Gábort (SZDSZ), Gy. Németh Erzsébetet (MSZP) és a parlamenti ellenzék által támogatott, függetlenként induló Schmitt Pált.
MTI - fidesz.hu
***
Schmitt Pál független főpolgármester-jelölt örömmel vesz részt valamennyi élő televíziós főpolgármester-jelölti vitán. Amennyiben versenytársai is vállalják, október 16-án, szerdán is szívesen részt vesz a tv2 által szervezett, a három legesélyesebbnek tartott - Gy. Németh Erzsébet (MSZP), Demszky Gábor (SZDSZ) és Schmitt Pál (független) - főpolgármester-jelölt élő televíziós vitáján.
Több mint egy hónappal ezelőtt Schmitt Pál kezdeményezte a három legesélyesebbnek tartott főpolgármester-jelölt közötti vitát. A független főpolgármester-jelölt kezdeményezését Gy. Németh Erzsébet és Demszky Gábor is elfogadta. A viták számáról, helyéről és időpontjáról, valamint azok lebonyolításának módjáról a jelöltek megbízottjai egyeztettek. A megbeszélések során teljes egyetértés alakult ki abban, hogy október 10-én, csütörtökön a Duna
Televízióban mind a hat főpolgármester-jelölt, míg október 18-án, pénteken a Magyar Televízióban a három legesélyesebbnek tartott jelölt részvételével folytassanak élő televíziós vitát.
Schmitt Pál független főpolgármester-jelölt kezdeményezésében maga javasolta, hogy a főpolgármester-jelöltek három alkalommal vitázzanak egymással, ezért amennyiben Gy. Németh Erzsébet és Demszky Gábor is vállalja, a független főpolgármester-jelölt örömmel vesz részt a tv2 kereskedelmi csatornán október 16-ára tervezett élő televíziós vitán.
Schmitt Pál sajtóirodája