Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Beszüntetik a zavargásokat a kelet-törökországi kurdok?

A zavargások beszüntetésére szólította fel vasárnap a törökországi kurd kisebbség fő erejének számító Demokratikus Törökország Pártja (DTP) az ország keleti részében élő kurdokat, akik a tartós nyugalom érdekében jelentős reformok meghozatalát követelik Ankarától.


Dátum: 2006-04-02 18:02:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=53972
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 23:32:42.516549, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Ahmet Türk, a DTP társelnöke egy tv-interjúban kijelentette: felszólítja népét, hogy tartózkodjon az erőszak alkalmazásától, és ne tanúsítson agresszív magatartást.

Szombaton egy ember meghalt, több tucatnyian megsebesültek, s ezzel nyolcra emelkedett a Törökország főleg kurdok lakta délkeleti részén folytatódó zavargások áldozatainak száma. Az összetűzések azt követően robbantak ki, hogy kedden eltemették a Kurd Munkáspárt (PKK) betiltott szakadár lázadószervezet néhány harcosát, akik a török hadsereggel vívott hegyvidéki harcokban vesztették életüket. Kedden és szerdán a tüntetők kirakatokat zúztak be, gépkocsikat gyújtottak fel, benzines palackokkal és kövekkel dobálták meg a kivezényelt rendőröket a tartomány székhelyén, Diyarbakirban. Azóta is folytatódtak és más városokra is átterjedtek az erőszakos tüntetések. A zavargások öt napja alatt nyolcan meghaltak - köztük három gyerek -, és több tucatnyian megsebesültek.

Diyarbakir kormányzója, Efkan Ala is felhívással fordult a lakossághoz. A Milliyet török újság vasárnapi számának nyilatkozva a demokrácia kiterjesztésére szólított fel Törökország délkeleti részében. Hangoztatta, hogy a demokrácia nem képes felszámolni a terrorizmust, ám csökkenteni tudja annak népi támogatottságát.

MTI - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek