Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Lelőtték a szombaton Irakban lezuhant helikoptert

Támadás következtében zuhant le szombaton Irakban az az amerikai helikopter, amelynek elvesztését már korábban bejelentették.


Dátum: 2006-04-02 18:25:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=53978
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 23:32:44.463465, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A két pilóta valószínűleg életét vesztette, de folytatják keresésüket. Az AH-64D Apache harci helikopter Bagdadtól 20 kilométerre délnyugatra, Juszufíja környékén járőrözött, amikor ellenséges tűz alá került, és lezuhant - közölte az amerikai katonaság bagdadi parancsnoksága vasárnap.

Ez volt az első ilyen jellegű veszteség január óta, amikor az amerikai haderő tíz nap alatt három helikoptert veszített el. Akkor összesen 18 amerikai katona halt meg, a háromból legalább két helikoptert lelőttek.

A helikopter lelövését egy iraki dzsihádista (szent háborút hirdető) csoport magának tulajdonította egy internetes közleményben.

Az ar-Rasidin Hadsereg Maasz bin Dzsabal Brigádja oroszlánjainak sikerült lelőniük az amerikai megszálló erők helikopterét a Bagdadtól délre fekvő Juszufíja övezetében - áll a közleményben, amelynek a hitelességét nem sikerült megállapítani.

MTI - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek