Minden jelentősebb magyarországi folyó árad
Drámainak nevezte az árvízhelyzetet Gyurcsány Ferenc miniszterelnök a vasárnapi kormányülés után tartott sajtótájékoztatón, hozzátéve, hogy vészhelyzet kihirdetésére egyelőre nincs szükség, a védekezési munkák összehangoltan folynak. Szinte minden jelentősebb magyarországi folyó árad, Tátnál és Esztergomnál a legsúlyosabb a helyzet, a Duna várhatóan az eddig mért legmagasabb szinten tetőzik kedden, és elhúzódó magas vízállásra kell számítani a Tiszán is.
Dátum: 2006-04-02 20:20:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=53990
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 23:32:48.355087, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A kormány a rendkívüli árvízvédelmi feladatok elvégzéséhez további egymilliárd forintot biztosít. Magyarországon több mint négyezer kilométer töltés van, összesen 3.800 kilométeren tartanak fenn valamilyen készültséget, ami csaknem 100 kilométerrel haladja meg az eddigi legnagyobb hosszat. 669 kilométeren van harmadfokú, legmagasabb szintű készültség.
A folyók hullámtereiből vasárnap reggelig 165 embernek kellett kiköltöznie, köztük egy 80 főt befogadó szociális otthon lakóinak is.
Harmadfokú az árvízvédelmi készültség a Duna mentén Rajkától a Csepel-sziget alsó csúcsáig: a Komárom-Esztergom megyei Tát, Esztergom és a Pest megyei Szentendre térségében a legjelentősebb a műszaki, lakosságvédelmi munka. Táton a vízügyi szakemberek alig egy nap alatt készítették el a megye legnagyobb, 420 méter hosszú, földből épült ideiglenes töltését, mely a falu mintegy ötezer lakóját védi.
Az áradó Duna körbevette a Szentendrei-sziget északi csúcsán fekvő Kisoroszit, a település csak kishajóval vagy légi úton közelíthető meg. A fővárosban a víz elöntötte a Népszigetet és a Hajógyári szigetet is kezd víz alá kerülni.
A Mosoni-Duna Győrnél, a Nagy-Duna a szigetközi Nagybajcsnál az előrejelzések szerint vasárnap, a Nagy-Duna Esztergomnál hétfő este tetőzik. A szakemberek arra számítanak, hogy a vízállás magasabb lesz a négy évvel ezelőtti árvízszintnél. A Dunán Tass alatt szakaszonként és partonként változóan első-, illetve másodfokú a készültség. Délután a tolnai oldalon várhatóan elrendelik a másodfokú készültséget.
Vasárnap a szentendrei és a váci önkormányzat is kétszáz-kétszáz önkéntest mozgósított a gátak erősítésére, magasságuk emelésére. Nagymaroson négyszázan álltak munkába a gátakon, miközben a Szentendrére vezető utat is elöntötte a víz, ezért a felette lévő földútra terelték át a forgalmat, így lehet bejutni a városba.
Az áradó folyó miatt szünetel a dunaújvárosi Duna-híd építése. Az építők már kivitték az ártérről a gépeket és a nagy darukat. A dunaújvárosi kikötőben is szünetel a hajóforgalom.
Az előrejelzések szerint a Fejér megyei szakaszon várhatóan 744 centiméteres vízállással éri el a folyó a tetőpontot, ami öt centiméterrel fölötte lesz az 1965-ös nagy árvíz idején mért maximumnak.
A folyó alsó szakaszán, Tolna megyében a Gemenci erdő egy részét a Duna elöntötte, az állatok vonulását a járőrszolgálat igyekszik minél kevesebbet zavarni. Bajánál csütörtökre várják a tetőzést, Mohácsnál pedig szombatra, de a folyó a vízügyi igazgatóság számításai szerint a tetőzéskor sem lép ki medréből.
Harmadfokú a készültség a Tiszán Vásárosnamény és Záhony között, a Rába alsó és középső szakaszán, a Mosoni-Duna alsó szakaszán, a Rábcán, a Marcalon, a Bodrogon, a Hernádon, a Kettős-, a Fehér- és a Fekete-Körösökön, valamint a Hortobágy-Berettyón.
Borsod-Abaúj-Zemplén megyében a Bodrog árad a legintenzívebben és az előrejelzések szerint a folyó tetőzése a felsőberecki vízmércén hétfőre virradóra várható. A Tisza az előzetes számítások alapján Tokajnál csütörtök környékén tetőzik. Az árvíz miatt továbbra is több alsóbbrendű út járhatatlan a megyében, ugyanakkor minden település megközelíthető.
A Hármas-Körös torkolatánál a vízügyi igazgatóság szivattyúk telepítését kezdte meg.
Az árvíz a közlekedésben is fennakadásokat okoz. A dunai áradás miatt a Dunakanyartól Dunaújvárosig valamennyi komp leállt, de az alsó szakaszon még jár az átkelőhajó Paksnál, Dunaszekcsőnél és Mohácsnál. Több főút szakaszát is lezárták a víz miatt, illetve leállt a vasúti közlekedés az Almásfüzitő-Nyergesújfalu közötti szakaszon.
MTI - fidesz.hu