Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Visegrád és Szentendre között a legsúlyosabb az árvízi helyzet

A védelmi munkálatokban részt vevő katasztrófavédelmi főigazgatóság szerint továbbra is a Duna Pest-megyei szakaszán, Visegrád és Szentendre között a legsúlyosabb a helyzet - mondta az MTI-nek a szervezet szóvivője.


Dátum: 2006-04-03 07:56:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=54014
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 23:32:55.551588, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Budapesten a Csepel-szigetig igényel a védelem kiemelten erős munkát - tette hozzá Dobson Tibor. A többi folyón a lakosság védelme szempontjából nincsen ilyen nehéz helyzet, újabb kitelepítések lényegében nem váltak szükségessé, de a védekezés nagy erőkkel folyik.

Ennek érzékeltetésére Dobson Tibor elmondta, hogy az országban szervezetten mintegy tízezer ember - vízügyesek, tűzoltók, katasztrófavédelmi szakemberek, katonák - vesz részt, és további tízezer önkéntes dolgozik a gátakon.

A belvíz miatt otthonukat elhagyni kényszerültekkel együtt 3745-ről 458-ra nőtt az otthonukból kitelepítettek száma, elsősorban Pest megyében és a fővárosban kellett az elmúlt 24 órában sokaknak elhagyniuk az otthonukat.

A katasztrófavédelem adatai szerint jelenleg 8900 épületet, 30 ezer 200 ember otthonát veszélyezteti a víz. Eddig 52 településen 88 lakóházból kellett kiköltöztetni a lakókat.

A Duna tetőzése Budapesten kedden várható, a mostani számítások szerint rekordmagasságon, 862 centiméteren - mondta el Dobson Tibor.

MTI - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek