1956 Alapítvány Kuratóriuma: nem időszerű a közös ünneplés
Az 1956 Alapítvány Kuratóriuma is állást foglalt az október 23-i ünnepi megemlékezések ügyében. Mint közleményükben írják: "Akik fegyvert fogtak novemberben és felléptek, azok az ellenforradalommal szemben léptek fel és ez a lényeg."
Dátum: 2002-10-10 18:53:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=4888
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 17:48:36.726549, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A kormány az 1956-os forradalom és szabadságharc emlékünnepségét idén a Parlament falai között rendezi meg és lehetetlenné teszi, hogy ez alkalommal az 56-os szervezetek egy képviselője fölszólaljon.
A Fidesz - Magyar Polgári Párt vezetői ezért távol maradnak az ünnepségtől. A kuratórium tagjai mint régi 56-osok, helyeslik és üdvözlik ezt a döntést.
Horn Gyula 1989-ben az MSZMP KB ülésén a következőket mondta: "Akik fegyvert fogtak novemberben és felléptek, azok az ellenforradalommal szemben léptek fel és ez a lényeg."
Az elmúlt évek nem győztek meg minket arról, hogy a Szocialista Párt meghatározó emberei azóta változtattak volna gondolkodásukon. Ezért egyelőre nem érezzük időszerűnek, hogy velük közösen ünnepeljünk.
Balás Piri László
Vanek Béla
Wittner Mária