Tömeges baleset Kecskemét határában az 52-es úton
Négyen súlyosan, négyen könnyebben megsérültek abban a balesetben, amely hétfőn reggel történt Kecskemét határában az 52-es úton, ahol 17 gépjármű ütközött - közölte az MTI-vel a katasztrófavédelem.
Dátum: 2006-04-03 08:16:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=54022
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 23:32:57.924963, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A járművek között kamionok, utasokkal teli buszok és személygépkocsik is vannak - mondta a Bács-Kiskun Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság vezetője.
A helyszínelés teljes útzár mellett folyik - tette hozzá Geiger János ezredes.
MTI - fidesz.hu