Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Budapestnél kedden este rekordot dönthet a Duna vízállása

Minden eddigi magasságot meghaladhat kedden este a Duna vízállása Budapestnél, az előrejelzések szerint a vízszint a folyó alsó szakaszán csak centiméterekkel marad majd el a korábban mért legmagasabb értékektől - közölte az Országos Műszaki Irányító Törzs az MTI-vel.


Dátum: 2006-04-03 09:13:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=54032
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 23:33:00.818904, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A folyó a fővárosnál kedden este várhatóan 860 centiméter körül tetőzik, az eddigi legmagasabb szint 848 centméter volt - olvasható a szervezet hétfő reggeli, MTI-hez eljuttatott gyorsjelentésében.

A tájékoztató szerint Esztergomnál 770 centiméter körüli vízállásra számítanak (az eddig legmagasabb szint itt 771 centiméter), míg Bajánál 975 centiméterre (az eddigi legmagasabb 976 centiméter volt).

A Duna Nagybajcsnál 759 centiméteres vízállással a III. fokú készültség szintjét 149 centiméterrel meghaladva közel áll a tetőzéshez. A folyó lejjebb még árad, Budapestnél hétfőn 6 órakor 838 centimétert mértek.

Árad a Tisza és a Bodrog is. A mellékfolyók közül a Túr, a Szamos, a Kraszna, a Hernád, a Sajó, a Zagyva és a Körösök a felső szakaszon már apad, de a középső és a torkolati részeken még emelkedik a vízállás.

Jelenleg összesen 3106 kilométeren tartanak árvízvédelmi készültséget, ez 733 kilométeren III. fokú, 1215 kilométeren II. fokú, 1158 kilométeren pedig I. fokú. A védekezésben összesen 3500-an vesznek részt - olvasható a gyorsjelentésben.

MTI - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek