Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Bekeményít az Európai Bizottság

Holnap megindítja a szükséges jogi eljárást az Európai Bizottság azokkal a tagországokkal szemben, amelyek nem ültették át megfelelően a gyakorlatba a gáz- és árampiac megnyitásáról rendelkező uniós irányelvet.


Dátum: 2006-04-03 09:18:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=54033
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 23:33:01.128775, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Az Európai Bizottság tavaly novemberben állapította meg, hogy súlyos hiányosságok vannak a a gáz- és árampiac megnyitásáról rendelkező irányelv teljesítésében. A szakértők egyebek között azt kifogásolják, hogy a fogyasztóknak a helyi szolgáltatókkal szemben sok esetben még nincs igazi választási lehetőségük.

Szinte valamennyi tagállam késett az irányelv végrehajtásával. Az Európai Bizottságnál azonban azt nem közölték, hogy mely országokkal szemben indítanak eljárást.

Forrás: Info Rádió

fidesz.hu

Kapcsolódó elemek