Kérdéses Románia és Bulgária csatlakozása
Továbbra is komoly kétségek vannak, hogy Románia és Bulgária kész lesz-e a 2007 január 1-jei csatlakozásra. A szerződés elvileg lehetőséget teremt az EU-nak arra, hogy negatív EB állásfoglalás esetén egy évvel elhalassza a felvételt. Ám kiutat is kínál ugyanez a kontraktus.
Dátum: 2006-04-03 09:46:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=54037
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 23:33:02.280387, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Zárt ajtók mögött hallgatják ma meg az Európai Bizottság (EB) bővítéséért felelős tagját az Európai Parlament külügyi bizottságában, ezen Olli Rehn egyfajta előzetes beszámolót ad a májusban napvilágot látó hivatalos brüsszeli jelentésről, amely a két ország felkészüléséről készül.
Az EB az elmúlt hónapokban többször is intette Bukarestet és Szófiát, hozzák be lemaradásukat, a szervezett bűnözés és a korrupció elleni küzdelem, valamint az igazságügy terén, de továbbra is komoly kétségek vannak, hogy a két ország kész lesz-e a 2007 január 1-jei csatlakozásra.
A csatlakozási szerződés elvileg lehetőséget teremt az EU-nak arra, hogy negatív EB állásfoglalás esetén egy évvel elhalassza a felvételt.
A szerződés azonban kínál még egy kiutat: a tagság elhalasztása helyett felfüggeszthetik azokat a területeket, amelyeken a közösségi joganyag átvétele nem teljes, például kizárhatóak a bel- és igazságügyi együttműködésből, Brüsszeli megfigyelők szerint a tagság elhalasztása instabilitást válthat ki mindkét országban, ezért csekély a valószínűsége, hogy a 25-ök ehhez a súlyos eszközhöz nyúlnának, ami egyébként is egyhangú döntés föltételez. A felfüggesztés viszont kellő politikai jelzés lehet, amely megnyugtathatja néhány tagország bővítéssel szemben gyanakvó közvéleményét, így a parlamentek is vállalhatják a csatlakozási szerződés ratifikálását.
Forrás: Napi Gazdaság
fidesz.hu