Helikoptereket kér a mentőszolgálat
Az Országos Mentőszolgálatnak az elzárt utak miatt több helikopterre lenne szüksége a mentésekhez. A szervezet ezért azokhoz fordul, akiknek magánhelikopterük van. Közben országszerte már 857 kilométer hosszú folyószakaszon rendelték el a legmagasabb árvízvédelmi készültséget. Csaknem 3100 kilométeren folyik védekezés. Hétfőn összeül a Kormányzati Koordinációs Bizottság.
Dátum: 2006-04-03 11:40:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=54047
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 23:33:05.299952, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Az Országos Mentőszolgálat szóvivője az elmondta: hétfőn reggel a Pest megyei Surányból, amelyet körbevett a víz, helikopter segítségével szállítottak el egy másfél éves kisgyermeket.
Győrfi Pál hozzátette: továbbra is a 104-es telefonszámon kérhető segítség a mentőktől. Azt a szolgálat dönti el, hogy légi úton, vagy szárazföldön nyújtanak-e segítséget.
Harmincezer embert fenyeget az árvíz
Országszerte több utat le kellett zárni, az árvíz mintegy 30 ezer ember otthonát fenyegeti. Kedd hajnalra 458 embert kellett kitelepíteni.
Hétfőn ülésezik a Kormányzati Koordinációs Bizottság, amelyen Gyurcsány Ferenc miniszterelnök is részt vesz.
Az Országos Mentőszolgálatnak több helikopterre lenne szüksége az mentéshez. A szervezet ezért azokhoz fordul, akiknek magánhelikopterük van.
A főváros környékén a legrosszabb a helyzet
A Duna Pest megyei szakaszán, Visegrád és Szentendre között a legrosszabb a helyzet, de a főváros területén is súlyos problémákat okoz az áradás - közölte a Katasztrófavédelmi Főigazgatóság szóvivője.
Tahitótfalu és a Szentendrei-sziget települései közúton nem közelíthetők meg az árvízi helyzet miatt - közölte az Útinform.
Kedd hajnalra 458 embert kellett kitelepíteni, elsősorban Pest megyében és a fővárosban - tette hozzá Dobson Tibor.
A szóvivő elmondta: az árvíz országszerte mintegy 8900 épületet azaz több, mint 30 ezer ember otthonát fenyegeti. Országszerte már 733 kilométer hosszú folyószakaszon rendelték el a legmagasabb árvízvédelmi készültséget.
Budapesten a Csepel-szigetig igényel a védelem kiemelten erős munkát - tette hozzá Dobson Tibor.
Forrás: Info Rádió
fidesz.hu