Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

A Hernád menti gazdák még nem kapták meg a kárenyhítést

A Magyar Gazdakörök és Gazdaszövetkezetek Szövetsége (Magosz) sérelmezi, hogy a Hernád menti gazdák még mindig nem kapták meg a 2003-as árvíz kapcsán nekik megígért kárenyhítést - mondta Jakab István, a szervezet elnöke hétfőn Budapesten, sajtótájékoztatón.


Dátum: 2006-04-03 13:12:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=54050
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 23:33:06.301934, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Jakab István kifejtette az agrártárca vezetője által az elmúlt hetekben megígért hektáronkénti 750 ezer forintos kárenyhítés rendkívül kicsi, ennél többre lenne szükség. Az elmúlt években ugyanis mintegy 10 milliárd forintos kár keletkezett a Hernád mentén a mezőgazdasági területeken. Jakab István beszélt arról is, hogy a Magosz az esetleges kormányváltást követően meg kívánja alapítani a magyar gazdák Nemzeti Gazdaszövetkezetét. A Magosz elnöke az MTI kérdésére leszögezte: az érdekképviselet programja adja a Fidesz agrárprogramjának alapját.

Mindehhez Jakab István hozzátette: a Fidesz esetleges kormányra kerülése esetén egyforma helyzetbe kívánják hozni a hazai gazdálkodókat az EU-normák szerint. Jelezte ugyanakkor a programot teljes egészében most még nem kívánják nyilvánosságra hozni, csak akkor, ha abból kormányprogram születik. Reagálva arra, hogy más pártbeli politikus ellentmondást vélt felfedezni a Fidesz és a Magosz agráprogramja között emlékeztetett arra, hogy az internetről szerzett információk csak munkaanyagok részeit tartalmazták. Beszélt ugyanakkor arról, hogy a Magosz szükségesnek tartja a fejlett országokhoz hasonlóan egy nemzeti gazdaszövetkezet létrehozását annak érdekében hogy a magyar gazdálkodók ne csak alapanyagot termeljenek, hanem részt vehessenek a különböző alapanyagok nagybani beszerzésében, továbbá a mezőgazdasági termékek feldolgozásában és értékesítésében. Ebben szánnak kitüntetett szerepet a Nemzeti Gazdaszövetkezetnek.

Jakab István jelezte: az árvíz okozta gondok megvitatására kedden a Magosz rendkívüli elnökségi ülést tart. Ángyán József, a Magosz szakértője arról beszélt, hogy az EU szociális élelmiszerprogramját a kormányzó pártok választási kampánycélokra használják. Az egyetemi oktató szerint ugyanis lényegesen előbb csatlakozni lehetett volna ehhez a programhoz, ám ő úgy vélte, hogy ez azért nem történt meg, mert ezt választási célokra szerették volna kihasználni. Ángyán József szerint mintegy 100-150 ezer tonna gabona feldolgozásáról lehetne szó, amely 3-4 milliárd forint értékű élelmiszert jelentene a legszegényebbek számára.

MTI - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek