Nem lesz egységes ifjúsági érdekképviselet
Úgy tűnik mégsem egyesül az egységes ifjúsági érdekképviseleti szervezet megalakítására indított két folyamat; a Hallgatói Önkormányzatok Országos Konferenciája (HÖOK) által kezdeményezett ifjúsági kerekasztal november végén tartja következő ülését, a Nemzeti Gyermek és Ifjúsági Szövetség pedig november 16-án a tervek szerint meg is alakul.
Dátum: 2002-10-10 19:29:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=4890
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 17:48:37.368320, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Almássy Kornél, a HÖOK elnöke csütörtökön arról tájékoztatta az MTI-t: a 123 ifjúsági szervezet részvételével szeptember 13-án megrendezett ifjúsági kerekasztal november végi ülésén a tervek szerint már az addigra előkészített alapszabály-tervezetet vitatják majd meg a résztvevők.
Almássy Kornél kiemelte: a kerekasztal résztvevői számára rendkívül fontos a gyors és hatékony munkavégzés, mivel az Európai Ifjúsági Fórum következő ülésére Magyarországnak egységes ifjúsági érdekképviseleti szervezettel kell rendelkeznie, ellenkező esetben elveszítheti tagságát az európai ifjúsági szervezetben.
- A magyar tagság megtartásának elősegítése végett tette a szintén egységes érdekképviseletnek szánt Nemzeti Gyermek és Ifjúsági Szövetség (Negyisz) megalakítását november 16-ra az a több mint 40 szervezet, amely augusztus 19-én megkezdte a Negyisz megalakításának folyamatát - nyilatkozta korábban Nagy Ádám, a Negyisz szervezőbizottságának tagja.
A Negyisz képviselői részt vettek ugyan a HÖOK által összehívott szeptember 13-i ifjúsági kerekasztalon, s akkor megegyezés is született arról, hogy a két kezdeményezés képviselői egyeztetnek egy közös nyilatkozat kidolgozásáról, s a két folyamat egyesítéséről, ám a megbeszélt találkozó elmaradt.
Nagy Ádám ennek kapcsán az MTI-nek elmondta: kifogásolják azt, hogy a HÖOK egyes vezetői nem képviseltették magukat az előre egyeztetett megbeszéléseken, s egyoldalúan meghatározva a továbblépés kizárólagos módját, az újabb időpont egyeztetése helyett egy általuk kijelölt találkozóra hívták meg a Negyisz képviselőit.
- Nyilvánvalóvá vált, hogy a HÖOK egyes vezetőinek nem célja egy valóban minden szereplőt felölelő együttműködés, s hogy nincs megegyezési szándéka az ifjúsági civil képviselet megalakítására - hangsúlyozta Nagy Ádám. Hozzátette: a Negyiszt az eredetileg tervezett menetrendnek megfelelően alakítják meg, s továbbra is várják minden ifjúsági munkát folytató civil szervezet csatlakozását.
Almássy Kornél hangsúlyozta: visszautasítják azt a kijelentést, miszerint a HÖOK vezetői akadályoznák az egységes ifjúsági érdekképviselet létrehozását.
Elmondta: igaz, hogy elmaradt az első egyeztetés, de a kerekasztal koordinációs testületének szerdai ülésére személyre szóló meghívót kaptak többek között a Negyisz képviselői is, akik azonban nem mentek el, de még csak nem is jelezték, hogy kifogásolnák az időpontot.
A HÖOK vezetője, bár ezt az együttműködés szándékának hiányaként értékelte, úgy nyilatkozott: a jövőben is kívánnak minden, az egységes érdekképviselet létrehozásában érdekelt féllel egyeztetni, de a szeptember 13-án megkezdett folyamatnak mennie kell a maga útján.
MTI - fidesz.hu