A Fidesz saját költségvetéséből csoportosít át pénzt az árvízvédelemre
Nincs elég pénz egyelőre az árvíz elleni védelemhez - fejtette ki hétfőn Szentendrén Orbán Viktor leszögezve, a kormánynak a főváros kérésére vészhelyzetet kellett volna elrendelnie.
Dátum: 2006-04-03 14:23:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=54060
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 23:33:09.445124, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
"Egy darabig még jön a homok, a gépkocsik és van munkaerő, az önkéntesek is segítenek, de egy idő után az önkéntesek ereje már kevés, tehát pénz kell, mert e nélkül nem lehet védekezni" - mondta újságíróknak a Fidesz elnöke, miután Szentendrén megtekintette a gáton dolgozó katonákat, civileket. Orbán Viktor rámutatott, a vészhelyzet bejelentése azért fontos, mert azt követően nem helyi forrásokból kell finanszírozni a védekezést, hanem a kormány is segít, a költségvetést e célra meg kell nyitnia.
Orbán Viktor elmondta, hogy a Fidesz is megnézi, milyen összeget tud a védekezéshez rendelkezésre bocsátani és gondolkodik a vasárnapi szolidaritási rendezvényen összegyűjtött pénzek átcsoportosításáról. A Fidesz vasárnapi budapesti nagygyűlésén összegyűjtött pénzt eredetileg a beteg gyerekek gyógyítására szánták. Kijelentette: ha a kormány továbbra sem ad Budapestnek pénzt az árvízvédelemre, néhány milliónyi forintnyi összeget a Fidesz átcsoportosít e célra a saját költségvetéséből.
"Most nem annak az ideje van, hogy számba vegyük, milyen védelmi munkákat mulasztott el a kormány az elmúlt 4 évben, hiszen itt állunk térdig a vízben. Ilyenkor nem egymásra kell mutogatni, a Fidesz kormány mindenesetre 203 kilométernyi gátat épített meg kormányzása alatt" - mondta és megjegyezte: a költségvetésbe minden évben számolni kell a gátépítéssel, mert Magyarországon áradás majd minden évben van. "A Fidesz felhívta önkéntesei figyelmét, akik a Duna menti és a Tisza menti településeken laknak, hogy most a politikai kampány helyett csoportosítsák át az erőiket, menjenek ki a gátakra segíteni"- közölte a pártelnök.
Orbán Viktor az árvízi katasztrófahelyzetre tekintettel lemondta délelőtti kampány-programjait, a Fidesz elnöksége pedig rendkívüli ülést tartott, amelyen értékelte az árvízi helyzetet.
MTI - fidesz.hu
Fotó: www.orbanviktor.hu